2014. december. 28. 15:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 28. 16:03 Világ

Hajókatasztrófa Olaszországban, két halott, négy eltűnt

A feltételezések szerint a rossz idő okozta egy török és egy Belize-i felségjelzésű teherhajó összeütközését vasárnap az Adriai-tenger olasz partjainál. Öt ember élte túl a balesetet, ketten életüket veszítették, további négy társukat keresik. A viharos tengeren hányódik a görög partoknál kigyulladt olasz komphajó is. Az utasok mentésében olasz hadihajók is részt vesznek.

Ravenna kikötőjének bejáratától három mérföldre hajtott egymásnak a két hajó. Az egyik a kikötőből távozott, a másik érkezőben volt. A hatóságok szerint a balesetet a sűrű köd okozhatta, de nem zárják ki azt sem, hogy az egyik teherszállító hajó műszaki meghibásodás miatt hajtott neki a másiknak. A 87 méter hosszú török teherhajó az ütközés következtében elsüllyedt. A hajónak már csak egy része látszik ki a tengerből. A másik, a közép-amerikai Belize lobogója alatt hajózó 97 méteres vízi jármű nem szenvedett károkat a balesetben.

A török hajón utazó 11 személy a süllyedő hajótestbe kapaszkodott. A ravennai kikötő-kapitányságnak, az olasz  tűzoltóságnak és rendőrségnek a helyszínre siető egységei hat embert tudtak kimenteni, mindannyian török állampolgárok. Egyikük a kórházba szállítás közben meghalt, később egy másikat már halottan emeltek ki a tengerből. További négy embert keresnek, a mentést azonban megnehezíti a viharos tenger. Fabrizio Matteucci Ravenna polgármestere közölte, hogy a teherhajók nem szállítottak káros vagy mérgező anyagot, ezért nem kell a tenger szennyezésétől tartani.

Az Adriai-tengeren egyre rosszabb időjárási viszonyok megnehezítik a mentést a görök partoknál kigyulladt olasz komphajón is, amely irányíthatatlanná vált és jelenleg Albánia partjai felé sodorják a hullámok.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.