2014. december. 23. 16:56 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 23. 16:54 Világ

Ferenc pápa négyoldalas levelet írt messzi tájakra

A Közel-Keleten élő keresztényeket bátorította Ferenc pápa a közelgő karácsonyi ünnep alkalmából hozzájuk írt levelében. A katolikus egyházfő egyúttal ismételten felszólította a nemzetközi közösséget arra, hogy haladéktalanul szálljon síkra a régióban folyó erőszak beszüntetéséért.

Ferenc pápa négyoldalas levelében az utóbbi hónapokban Szíriában és Irakban előretörő, és ezreket elűző és megölő Iszlám Államot (IÁ) egy eddig elképzelhetetlen méretű és "aggodalmat keltő" terrorszervezetnek nevezte.

Az iraki keresztények, a jazidik és más vallási és etnikai kisebbségek "drámai helyzete" minden vallási vezetőtől "világos és bátor választ követel", amelyben egyhangúan és kétségbevonhatatlanul elítélik az Iszlám Állam bűntetteit, illetve a szervezetnek azt a gyakorlatát, hogy a vallásra hivatkozva igazolja az erőszakcselekmények elkövetését - hangsúlyozta Ferenc pápa, aki szerint minél nehezebb a helyzet, annál fontosabb a vallásközi párbeszéd.

A katolikus egyházfő levelében azt írta, hogy naponta olvassa a közel-keleti emberek hatalmas szenvedéseiről szóló híreket. Ez a szenvedés Istenhez kiált, és mindannyiunkat cselekvésre hív, ima formájában vagy bármilyen más módon - fogalmazott.

Ferenc pápa írásában kitért a szélsőségesek által elhurcolt emberekre is, köztük a Szíriában elrabolt ortodox püspökökre, akikről a mai napig nincs hír. A katolikus egyházfő azt kívánta, hogy a püspökök mielőbb térjenek vissza épségben otthonukba és közösségükbe.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.