Világ hvg.hu 2014. december. 04. 12:06

Putyin elmondta Orbán következő beszédét

Irigy és áskálódó Nyugat, unortodox döntések, amnesztia a hazatérő tőkének, a rubelt megrengető spekulánsok – Magyarországon is ismerős fordulatokkal tarkított beszédben jelölte ki Vlagyimir Putyin elnök az Oroszország előtt sorakozó feladatokat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök éves, idén 11. alkalommal megtartott, a parlament felsőházához, a Szövetségi Tanácshoz intézett beszédében a Kremlben kitért a Nyugat Oroszország elleni áskálódására és a következő években várható orosz gazdasági csodára is.

Putyin beszéde elején az orosz külpolitikát érintette. Mint mondta, a Krímben oroszok élnek, a terület pedig stratégiai és szakrális jelentőséggel is bír Oroszország számára, olyan, mint a jeruzsálemi Templom-hegy. Putyin közölte, hogy Oroszország sok volt szovjet tagállamot segített a szuverenitás útján az 1990-es években, és ezt folytatni is fogja.

Amerika manipulál a háttérből vagy közvetlenül

Az orosz elnök azonban hozzátette, Amerika közvetve a színfalak mögött vagy közvetlenül, de mindig is befolyásolni próbálta a szomszédaikat, Ukrajnának azonban elsősorban segítségre van szüksége ahhoz, hogy végigvigye a reformjait, Oroszország pedig mindig is segítette Ukrajnát pénzügyileg. "Moszkva nem fog gondolkodás nélkül behódolni a nyugati nyomásnak az ukrán helyzettel kapcsolatban" – jelentette ki Putyin, aki azt is hozzátette, hogy a nyugatiak Oroszországot is arra a sorsra akarták juttatni, mint Jugoszláviát a kilencvenes évek elején.

AFP / RIA Novosti / Michael Klimentyev

Putyin hozzátette, Oroszország semmiképpen sem szakítja meg kapcsolatait az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal, mert szerinte a – Kreml Ukrajna-politikája miatt Oroszországgal szemben hatályba léptetett – külföldi szankcióknak nincs köze az általa "ukrán tavasznak" nevezett kijevi hatalomváltáshoz. Azt mondta: "Ha az nem lett volna, valamit kitaláltak volna arra, hogy feltartóztassák a növekvő orosz gazdaság lehetőségeit".

Oroszországnak a nemzeti szuverenitás a legfontosabb, ezért meg kell erősíteni a nemzetközi jog státuszát – mondta Putyin. "Hasztalan, ha valaki az erő oldaláról próbál meg Oroszországhoz szólni akkor is, ha belső ellentétekkel kell szembenézni." Hozzátette, nem szabad elfelejteni a múltat sem, mert Hitlernek sem sikerült Oroszországot elpusztítania, mindenkinek emlékeznie kellene erre, hogy ez hogyan végződött.

Putyin közölte, nem kíván beszállni a fegyverkezési versenybe, de biztosítani fogják az ország biztonságát, az orosz haderő pedig modern, felkészült, udvarias, de félelmetes is egyszerre. Hozzátette, Oroszország meghozhat unortodox döntéseket a saját biztonsága érdekében.

Putyin azt is mondta, hogy Oroszország nyitott a világra, az együttműködésre, és megbízható partnereket keres nyugaton és keleten egyaránt.

Amnesztia a hazatérő tőkének, spekulánsok és az orosz gazdasági csoda

Beszéde második felében Putyin egy elképesztő orosz gazdasági csodát vázolt fel, amelyet azzal vezetett fel, hogy bár nyitottak a befektetők meghívására, de Oroszország fejlődése elsősorban saját magán múlik.

Putyin meglepő intézkedéseket jelentett be: kétéves adóteher-könnyítést a kezdő vállalkozások, különösen a start-upok számára, valamint azt, hogy ha valaki visszaviszi Oroszországba a tőkéjét, akkor az mentesüljön a vizsgálatok alól.

"A vagyonok eredete ugyan eltérő lehet, de fontos, hogy véget vessünk az offshore tőke korszakának az országunk történetében" – közölte Putyin, aki hozzátette, hogy a külföldi bankokban tárolt pénzek gyengeségeire rámutatott a ciprusi válság is, ezért azt javasolja, hogy bárki, bárhogyan tett is szert vagyonra korábban, ha hazatér vele Oroszországba, akkor teljes amnesztiában részesüljön. Hozzátette, ehhez persze meg kell erősíteni az orosz bankrendszert és befektetési környezetet is.

Putyin beszédében nagy hangsúlyt fektetett a gazdasági függetlenség erősítésére, ennek részeként említette azt is, hogy spekulánsok nyerészkedtek a rubel gyengülésén, ezért az orosz központi banknak intézkedéseket kell tennie azért, hogy ez ne fordulhasson elő többször. Kitért arra is, hogy a pénzügyi rendszer és a bankrendszer is túlságosan függ a külföldtől.

Putyin kijelentette, legalább 5 százalékos gazdasági növekedést kell elérni évente, stabil makrogazdasági környezetet kell teremteni és az inflációt 4 százalékra csökkenteni.

AFP / Vasily Maximov

Hozzátette, az is fontos, hogy Oroszország technológiailag se függjön a külföldtől, ez különösen az energiaiparban lényeges. Közölte, hogy a kormány alatt működő speciális koordinációs központ fogja felügyelni a hazai technológiai fejlesztéseket, azt kell ugyanis elérni, hogy az befektetők, illetve a cégek az oroszoktól vásároljanak, és el kell érni, hogy helyi, orosz termékeket vásároljanak a vállalatok.

Azt is kijelentette, hogy a belső befektetéseket 25 százalékra kell emelni, vagyis amennyit az orosz vállalatok megtakarítanak, azt otthon kell befektetni és nem külföldre menekíteni.

Sok tehetséges fiatal, meglepő demográfiai siker

Putyin harcot hirdetett a korrupció ellen is, amelyet a terrorizmushoz hasonlított – példaként említette, hogy a védelmi szektorban és a hadiiparban néhány év alatt a sokszorosára emelkedtek az árak, amelyeket nem indokolt az infláció, ezért arra utasítja a hatóságokat, hogy minden egyes elköltött rubelnek nézzenek utána.

"Oroszország képes megújulni és példával szolgálhat az egész világnak, az orosz cégeknek az orosz siker jelképeinek kell lennie" – közölte Putyin.

Az orosz elnök egy anekdotát idézett fel, amely szerint egy versenyen az egyetemisták és a dolgozók helyett a középiskolások szerepeltek a legjobban, amely szerinte azt mutatja, hogy sok tehetséges fiatal van az országban, de változtatni kell a szakképzési rendszer minőségén.

Putyin hatalmas sikerként könyvelte el, hogy bár az ENSZ népességfogyást prognosztizált Oroszországban, a Krímmel együtt, de anélkül is népességnövekedést sikerült elérniük, ezt a bejelentést a jelen lévő képviselők viharos tapssal fogadták.

Az elnök dicsérte az egészségügy fejlődését is, amely szerinte végre kielégítő szinten, van, mert emelkedett a várható élettartam is, a szocsi olimpia pedig hozzájárult az egészséges életmód propagálásához.

Beszéde végén Putyin bejelentette, hogy 5000 tehetséges szegény diáknak fog elnöki ösztöndíjat adni a tanulmányaik folytatásához, de ehhez a diákoknak el kell köteleződniük, hogy Oroszországban dolgozzanak, és hogy a díjhoz méltóan fognak teljesíteni.

Kitért az osztálytermek bővítésére is, mondván hogy az iskolák túlzsúfoltak, illetve arra is, hogy a szociális szektor hozzájárul egy ország általános megbecsüléséhez, segíteni kell a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségét és a szociális szférában tevékenykedő civil szervezeteknek meg kell könnyíteni a hozzáférést a forrásokhoz. Putyin a "szociális irányultságú" civil szervezeteknek ígért támogatást, és ezt az általa alapított Összoroszországi Népfrontra bízta.

Hirdetés