2014. november. 17. 09:15 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 17. 10:20 Világ

Ukránok: Csak lőszert küldtek az oroszok a hetedik segélykonvojjal

Kizárólag lőszerek voltak az újabb, hetedik orosz "segélykonvojban", amely vasárnap lépett be Ukrajnában azon a határszakaszon, amit a szakadárok ellenőriznek – állította a Kijevnek alárendelt donyecki megyei hatóságok egyik illetékese, akit hétfőn idézett az UNIAN hírügynökség.

Jaroszlav Halasz, a megyei tömegtájékoztatási hivatal vezetője a 112 Ukrajina tévének azt mondta: a lőszerutánpótlás érkezésével magyarázható az, hogy megnőtt a fegyveres szakadárok aktivitása a térségben. A kirakodásban részt vevő emberek mondták azt, hogy a segélykonvojjal csak lőszerek érkeztek – tette hozzá.

"Csak töltényeket, aknákat és lövedékeket tartalmazó ládákat rakodtak ki. Semmilyen gyógyszer, élelmiszer vagy meleg holmi nem volt bennük. Csak lőszerek – kirakodták őket, majd visszaindultak" – mondta Halasz.

Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács szóvivője azt mondta, hogy semmit se tud a hetedik orosz "segélykonvoj" tartalmáról. Szerinte az oroszok megsértették a segélyek eljuttatásával kapcsolatos ukrán és nemzetközi jogszabályokat, a vöröskereszt alkalmazottai nem kísérhették a konvojt, illetve az ukrán határőrök és vámosok is csak "vizuálisan" követhették nyomon a szállítmányt, nem ellenőrizhették.

A több mint hetven teherautóból álló gépkocsioszlop elkerülte az ukrán határ- és vámvizsgálatot, akárcsak a korábbi konvojok. A járműoszlop, miután áthaladt a határon a Luhanszktól nem messze lévő Izvarine településnél, két részre oszlott: 54 teherautó Donyeck, 20 Luhanszk felé vette az irányt.

Kijev szerint a humanitárius segélyszállítmány az egyik módja annak, amellyel Oroszország a szakadárok ellátását biztosítja, és szó sincs arról, hogy a civileket akarnák segíteni.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.