Visszatért a szmog Pekingbe
A kínai fővárost két hét után szombaton ismét sűrű szmog borította be, a pekingi polgárokat sms-üzenetben figyelmeztették, hogy a levegő minősége az egészségre veszélyes, ami egyértelműen jelzi: vége az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének csúcstalálkozójához kapcsolt korlátozásoknak, és ezzel a kék ég látványa is a párás ködbe veszett.
A kínai médiában szombaton közzétett mérési, statisztikai adatok hivatalosan is igazolják azt, amit a pekingiek az elmúlt időszakban megtapasztalhattak: a városban és a környéken foganatosított intézkedések, a súlyosan szennyező üzemek leállítása, az autók felének az utakról való leparancsolása, a szálló port kavaró építkezések ideiglenes leállítása, valamint állami intézmények dolgozóinak szabadságra küldése mind-mind hatékonynak bizonyultak.
A fővárosi és központi rendelkezések eredményeként láthatóvá vált kék eget a kínai közösségi médiában "APEC blue-nak", vagyis "APEC kéknek" keresztelték, amiről két dolog volt köztudomású: az egyik, hogy sokba kerül, a másik, hogy nem tart örökké. Az új fogalom jelentése ezért fejezi ki az egyszeriséget és a mulandóságot.
A pekingi önkormányzat környezetvédelmi hivatalának friss összesítése szerint november 1. és 12. között a város levegőjének PM2,5 mutatója, vagyis a 2,5 mikron vagy annál kisebb átmérőjű finom porszemcsék koncentrációja 43 mikrogramm volt köbméterenként. Hivatalosan 55 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly ugyanebben az időben. A hét végére ez a mutató már 200 fölé emelkedett. Az említett tizenegy napban a kén-dioxid, a nitrogén-dioxid és a PM10 mutató 57, 31, illetve 44 százalékkal volt átlagosan alacsonyabb a 2013-ban ebben az időszakban mértnél.
A szakemberek szerint a járművek és a gyárak kibocsátásának visszafogása volt a két leghatékonyabb beavatkozás. A vizsgált időszakban Peking tisztább lett, az utak pedig járhatókká váltak. Környezetvédők azt kérték, hogy a súlyosan szennyező üzemek rendszeres szigorú ellenőrzését ezután is tartsák fenn, mások kezdeményezték, hogy a helyi törvényhozás döntsön a bezárásukról.
A pekingi kormányzat arra készül, hogy a kérdést a helyi önkormányzatok, illetve szakhivatalok rendelkezésébe utalja. A tervek szerint a szennyezett térségekben nem engedélyezhetnék újabb gyárak, szennyező iparágak megtelepedését.
A fővárosi kormányzat korábban már többször is fogadkozott, hogy jelentősen csökkenti a szénfelhasználást, környezetkárosító vállalatok százait zárják be vagy telepítik ki, illetve kötelezi őket termelési technológiájuk korszerűsítésére. A tervek szerint az ötös körgyűrű határán belül megtiltják a széntüzelésű kazánok használatát. Ezzel párhuzamosan kivonják a forgalomból a súlyosan szennyező autókat, az új engedélyek, kiadható rendszámok számát korlátozzák, és kedvezményekkel népszerűsíteni kezdik az elektromos meghajtású járműveket.
Egy tavaly nyilvánosságot kapott nemzetközi tanulmány szerint mintegy félmilliárd észak-kínainak átlagosan öt és fél évvel rövidül meg az élete a belélegzett rossz minőségű levegő miatt. A szakértők elsősorban a széntüzelésre vezették vissza következtetéseiket. Egy kutatás szerint a szabad levegőn töltött egyetlen nap Pekingben 21 szál magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenértékű.