2014. november. 13. 16:25 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 13. 19:00 Világ

22 évet várt erre Bosznia-Hercegovina, most valóság lett

Bosznia-Hercegovina függetlenségének 22 évvel ezelőtti kikiáltása óta először szerezte meg a felügyeletet saját égboltja felett – jelentették be csütörtökön Szarajevóban.

A nagy látogatottságú klix.ba nevű internetes hírportál beszámolója szerint az ország légi forgalmáért felelős ügynökség megbízott igazgatója, Marin Raspudic újságíróknak azt mondta: amellett, hogy végre saját légi irányítási rendszere van az országnak, nagy sikernek tartja azt is, hogy szakképzett boszniai fiataloknak tudnak ezzel munkát adni, és ők végzik majd a légi irányítási feladatokat.

Djordje Ratkovic, a boszniai civil repülési igazgatóság vezetője szerint a csütörtöki átvétellel egy tízéves projekt zárult le, amelynek célja a bosznia-hercegovinai repülési rendszer kiépítése, valamint a 400 fős személyzet kiképzése volt. Szarajevóban, Mostarban és Banja Lukában építettek ki légi irányító központot.

Egyelőre csak a 10 ezer méteres magasságig terjedő légteret felügyelik a boszniai szakemberek, a tervek szerint azonban 2015 novemberéig az efölötti magasságokat is irányításuk alá vonják.

A projekt megvalósítása körülbelül 53 millió konvertibilis márkába, vagyis átszámítva 8,3 milliárd forintba került, amelynek egy részét az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól kapott hitelből fedezték.

Az 1992–1995-ös boszniai háború után Bosznia-Hercegovina légterét a nemzetközi erők felügyelték, 2003 óta pedig a szomszédos Szerbia és Horvátország gépei.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?