Vasárnap véres jelenetekre került sor a hongkongi utcákon, több tucat tüntetőt őrizetbe vettek, sokan megsérültek. Az Occupy mozgalom támogatóiból és diákokból álló tömeg ragaszkodik hozzá, hogy a 2017-es kormányzóválasztáson Hongkong önállóan állíthasson jelölteket, Peking viszont fenntartja magának a jelöltállítás jogát. Huszonöt éve nem voltak ekkora tüntetések Kínában.
Demokráciáért tüntetők tízezrei árasztották el Hongkong belvárosának utcáit, megbénítva a város közlekedését. A demonstrálók egy bevásárlónegyedet és egy lakóövezetet is elözönlöttek – írta a BBC.
A rohamrendőrök hétfőn visszavonulót fújtak, miután egész éjszaka gumibotokkal és könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget – eredménytelenül.
Kína arra figyelmeztette a többi országot, hogy ne támogassák a "törvénytelen gyűléseket". A külügyminisztérium közölte, hogy nem tűr beleszólást Kína belső ügyeibe.
Közben Nagy-Britannia (amelynek fennhatósága alá korábban Hongkong tartozott) a gyülekezési jog tiszteletben tartására szólított fel.
A diákokból és az Occupy Central demokráciáért harcoló szervezet támogatóiból álló tüntető tömeget azt dühítette fel, hogy Peking fenntartja magának a jogot, hogy ő állítson jelölteket a 2017-es hongkongi kormányzóválasztáson. A tüntetők azt szeretnék, ha Hongkong önállóan állíthatna jelöltet.
Vasárnap véres jelenetekre került sor a hongkongi utcákon, több tucat tüntetőt őrizetbe vettek. A rendőrfőnök szerint a rendőrség a lehető legfinomabban lépett fel az illegális tüntetés ellen. Az elmúlt három napon 41 ember sérült meg, köztük rendőrök is.
Tüntetők csoportjai tábort vertek a kormányzati negyed körül vasárnap éjszaka. Sokan a földön fekve pihennek, mások barikádokat emelnek. Egy körülbelül 3000 fős tömeg lezárt egy fontos utat, míg másik ezer ember egy bevásárlónegyed mellett szemez a rendőrség erőivel. Három kerületben bezárták az iskolákat.
A hongkongi kormány arra biztatja a tüntetőket, hogy menjenek haza békében. A hongkongi kormányzó mindenkit biztosít róla, nem igazak azok a pletykák, melyek szerint a kínai hadsereg bevatkozik a hongkongi eseményekbe.