2014. szeptember. 22. 09:31 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 22. 11:28 Világ

Áder és felesége Obamával vacsorázik

Áder János szeptember 22-27. között az USA-ba utazik, ahol részt vesz az ENSZ által szervezett klímacsúcson és a feleségével együtt elmegy Barack Obama fogadására is – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (Keh).

Az USA-ba utazik Áder János államfő szeptember végén, ahol az ENSZ-klímacsúcson vesz majd részt – írta közleményében a KEH.

A hivatal szerint Áder János találkozik majd Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, és feleségével, Herczegh Anitával együtt részt vesz Barack Obama fogadásán is. 

Szeptember 25-én a magyar államfő beszédet mond majd az ENSZ közgyűlésén, ezután pedig találkozik a New York-i és környékbeli magyar szervezetek képviselőivel.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.