Kína is támogatja Obama tervét az Iszlám Állam ellen
Peking a kínai diplomácia sajátos nyelvezetét használva ugyan, de támogatásáról biztosította Barack Obama amerikai elnök frissen bejelentett tervét az Iszlám Állam (IÁ) elleni határozott fellépésre, Szíria és Irak bombázásra.
A kínai külügyminisztérium szóvivője az Obama bejelentésével kapcsolatos kérdésre válaszolva azt hangoztatta, hogy "a nemzetközi közösségnek együtt kell dolgoznia a terrorizmus elleni harcban, beleértve egyes országok erőfeszítéseinek támogatását".
Hua Csun-jing úgy fogalmazott, hogy "a terrorizmus nemzetközi táptalaját még távolról sem sikerült megszüntetni", s úgy vélte, hogy az IÁ fegyveresei Szíriában és Irakban új veszélyt jelentenek a globális biztonságra. Hozzátette, mindez a terrorizmus elleni nemzetközi összefogást is új kihívások elé állítja. A helyzetet "összetettnek és súlyosnak" nevezte.
Hua kijelentette, hogy Kína ellenzi a terrorizmus minden formáját, mindazonáltal megjegyezte, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni harc során "tiszteletben kell tartani a nemzetközi szabályokat, s velük együtt az érintett országok szuverenitását, függetlenségét és területi integritását is".
Megfigyelők szerint Susan Rice, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, aki a hét elején háromnapos látogatáson járt a kínai fővárosban, hogy előkészítse Barack Obama novemberi tárgyalásait, pekingi megbeszélésein feltehetően már tájékoztatta kínai partnereit Obama várható lépéséről és meggyőzte őket annak szükségességéről.