2014. szeptember. 09. 05:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 09. 08:55 Világ

Kamerun állítja, kemény ütést vitt be a Boko Haramnak

A Boko Haram több mint száz harcosát ölte meg a kameruni hadsereg a nigériai határon, legalábbis Kamerun ezt állítja.

A Boko Haram nigériai iszlamista szervezet több mint száz harcosával végzett a kameruni hadsereg egy határincidens során – közölte hétfőn a kameruni kormány.

Issa Tchiroma Bakary kormányszóvivő egy esti rádiós nyilatkozata szerint a hadsereg "kemény válaszcsapást" mért szombaton a Boko Haram nigériai határon állomásozó fegyvereseire, miután azok két gránátot lőttek ki a Kamerun északi részén lévő, Fotokol határtelepülésre. "A kameruni válaszcsapás több mint száz halálos áldozatot szedett a támadók közül" – tette hozzá. Közlését más forrásból egyelőre nem lehetett megerősíteni.

Fotokolt egyetlen híd választja el a nigérai Gamboru Ngala településtől, amelyet augusztus végén szálltak meg a Boko Haram erői. A szóvivő elmondása szerint a hadsereg válaszcsapása nyomán a szélsőségesek kénytelenek voltak feladni határ menti állásaikat, és mintegy hét kilométerrel visszavonultak Nigéria belseje felé.

Nigéria északkeleti területeiről az elmúlt napokban emberek ezrei menekültek át Kamerunba, miután a nigériai hadsereg képtelen volt feltartóztatni a szélsőséges iszlamisták Adamawa állambeli offenzíváját. Nigéria és a vele szomszédos országok csoportja a múlt héten több nemzetközi segítséget kért a Boko Haram elleni harchoz. Az Egyesült Államok pénteken jelentős határbiztonsági program beindítását ígérte a térség országainak.

Az iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria többségében muzulmánok lakta északi részén. A szervezet 2009 óta becslések szerint több mint tízezer emberrel végzett, és félő, hogy tevékenysége a szomszédos Kamerunra is átterjed.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.