Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az első közép-európai, aki vezető tisztséget kap az Európai Unióban. Az angolja bár csiszolásra szorul, de Donald Tusk megválasztása az unió állam- és kormányfőivel felálló Európai Tanács élére több mint jelzésértékű az ukrán konfliktus idején. Egyik első beszédében ki is adta a jelszót: nincs helye naiv optimizmusnak.
„Lengyel miniszterelnöknek lenni százszor fontosabb számomra, mint valamilyen európai tisztséget vállalni. Egyértelműen döntöttem: a 2015-ös választásokig kizárólag itthon dolgozom” – mondta Donald Tusk június 9-én egy tévéműsorban. December 1-től mégis ő lesz az Európai Tanács elnöke.
Sok oka lehet annak, hogy megváltoztatta a véleményét. Az egyik, hogy fontos európai országok vezetői győzködték, és rá kellett jönnie, hogy ha nemet mond, azzal nehéz helyzetbe hozza az uniót. Voltak persze más jelöltek, de ő illett legjobban a képbe.
Hogy folyjon a csapból a meleg víz
Továbbá bizonyára kulcsfontosságú tényező volt az ukrán helyzet: most igazán fontos, hogy az ottani viszonyokat és a kelet-európai történelmet jól ismerő ember játsszon központi szerepet Brüsszelben. Tíz évvel a néha még mindig újnak nevezett tagállamok felvétele után igazán ideje volt, hogy ezek egyike adja az EU egyik vezetőjét. (Eddig csak az Európai Parlamentnek volt egy fél cikluson át közép-európai, történetesen szintén lengyel elnöke Jerzy Buzek, az 1997 és 2001 közti miniszterelnök személyében.)
Az EU-tisztség elvállalásában ugyanakkor van egy jó adag menekülés is az otthoni gondok elől. A közvélemény-kutatásokban rosszul áll a Tusk vezette kormánypárt. Az emberek hét év után megunták őt, és egyre kevésbé hatásos az a filozófia, hogy nem víziókkal kell zaklatni a népet, hanem működtetni kell az országot, hogy mindenütt folyjon a csapból a meleg víz. Ez sokáig szimpatikusnak látszott, de ma már a vad víziók is jobban megfognak sok választót, mint ez a hétköznapiság.
„Nincs helye naiv optimizmusnak”
Tusk jól indított: gesztusokat tett Nagy-Britanniának, amely nélkül nem tudja elképzelni az uniót, és amellyel együtt kíván működni a megreformálásában. Ezzel segített támogatójának, David Cameron miniszterelnöknek a skót népszavazás előtt. Második megszólalása az ukrán helyzetre koncentrált, és igazából a NATO-t érintette, amelyhez az ő új megbízatásának elvben nincs köze.
Gdanskban beszélt a Westerplatte félszigeten, ahol 1939. szeptember 1-jén hajnalban, a Danzig „szabad város” területén fenntartott lengyel katonai raktár német megtámadásával kitört a háború. Ezt mondta: „A »soha többé háborút« jelszó nem lehet a gyengék és tanácstalanok manifesztuma! Nem fejezhet ki olyan önáltatást, hogy ne lennének körülöttünk olyan államok, amelyek ismét az erőszakot, a háborút akarják politikájuk módszerévé tenni.”
Figyelmeztette a Walesben hamarosan összeülő NATO-vezetőket, hogy új politikát kell kidolgozni, amelynek célja „nyugati közösségünk biztonsága és cselekvésének hatékonysága a háborús fenyegetéssel szemben, már nem csak Ukrajna keleti részén. (...) Nincs idő szép beszédekre, a II. világháború tragédiájából le kell vonnunk a következtetést, hogy nincs helye naiv optimizmusnak” – hangsúlyozta.
A lengyel kormányfő választása jelzésértékű
Tusk bátorságra, képzelőerőre és határozott cselekvésre szólította fel a NATO-t – Oroszország nevét ki nem mondva, de nyilvánvalóan rá utalva –, és hozzátette, hogy Lengyelország kész szembenézni ezzel a kihívással.
Érthető: Lengyelország számára Ukrajna nem csak egy szomszédos ország, amelyben lengyel kisebbség is él, hanem sok száz éves – szörnyű kölcsönös vérontásokkal is terhes – történelmi kapcsolat fűzi hozzá, és a lengyel vezetők pártállásuktól függetlenül sokat tettek az elmúlt tíz évben Ukrajna demokratikus átalakulása és Európához közeledése érdekében.
Tusk egyik otthoni politikai ellenfele úgy gúnyolódott, hogy új tisztségében legalább nem tud elszúrni semmit, mert nincs semmilyen hatásköre. Tény: az Európai Tanács elnöke főleg a színfalak mögött tárgyal, egyeztet, koordinál. Ő maga úgy fogalmazta ezt meg, hogy a szakadatlan kompromisszum-építést tekinti feladatának. Ugyanakkor be akarja bizonyítani a lengyel tapasztalatra hivatkozva, hogy lehetséges egyidejűleg a pénzügyi fegyelem és a gazdasági növekedés.
Van mit csiszolni
Tusk egyébként nemigen ért a gazdasághoz, amin azonban segíthet, ha a lengyel politikus magával viszi bizalmas tanácsadóját, a kiváló pénzügyi szakembernek tartott Jan Krzysztof Bieleckit, aki 1991-ben egy évig szintén volt miniszterelnök.
| Donald Tusk |
| 1957-ben született Gdanskban, a pomerániai kasub népcsoportból származik. Történészként végzett 1980-ban, de ellenzéki tevékenysége miatt nem kaphatott értelmiségi állást, egyebek közt gyárkéményeket tisztított alpinista módszerekkel. A rendszerváltozás után a Liberális-Demokrata Kongresszus nevű pártban kezdett politizálni, 1991 és 1994 között elnöke is volt, majd a keresztény-liberális Szabadság Unióban folytatta, amelybe előző pártja beolvadt. 2001-ben a Polgári Platform egyik alapítója volt, 2003 óta elnöke. 2005-ben veszített a köztársasági elnökválasztáson Lech Kaczynskival szemben, 2007-ben azonban győzött a parlamenti választáson, amit 2011-ben megismételt, így hét éve áll a kormány élén. Van egy 32 éves fia és egy 27 éves lánya. Lelkes amatőr focista. |
Az ET-elnöki munkát ugyanakkor nem lehet tolmáccsal végezni. Ezért nem puszta kötözködés, amikor felvetik, hogy Tusk nem tud franciául, és angolul is gyengén, miközben majdani kollégáinak zöme két-három világnyelven vitaképes. Igaz, mondott egy szellemes szójátékot: „I will polish my English”, vagyis a hivatalba lépéséig hátralévő időben csiszolgatja majd angol tudását. („Polish” nagy kezdőbetűvel lengyelt jelent, de „to polish” mint ige azt, hogy csiszolni, fényesíteni.) Erre azonban aligha lesz ideje, hiszen november 30-áig ő a lengyel kormány feje, és el kell rendeznie, hogy mi legyen azután.
Felkészül: Kaczynski?
A hazai közvélemény egyébként meglepően egységes elismeréssel fogadta Tusk brüsszeli megválasztását, még az ellenzék egy része is hajlamos volt ezt az országot ért megtiszteltetésnek tekinteni. Csak néhány jobboldali kommentátor rosszmájúskodott, hogy megszökik a felelősség elől, továbbá, hogy Merkel fogja irányítani, és ezzel a vazallus megkapta jutalmát. (Akik Putyin vazallusaként becsmérlik évek óta, azok egy kicsit zavarban vannak.)
De sokan úgy vélik, hogy ezzel megnyílt a győzelem útja a felmérésekben úgyis vezető Jaroslaw Kaczynski jobboldali ellenzéki pártjának. Az pedig nem csak azért lenne rémálom Tusk számára, mert kínos, ha a pártja megbukik, hanem azért is, mert Kaczynski az unióban állandóan vétózna, maga mellé állítva a sokszor amúgy is szkeptikus cseheket és a szlovákokat, sőt talán az általa sok tekintetben – de éppenséggel az ukrán ügy kezelését kivéve – példaképnek tekintett Orbán Viktort.
Kaczynski személyesen is gyűlöli Tuskot. Nemcsak a korábbi választási vereség miatt, hanem mert az elmúlt években teljesen belelovallta magát abba a képtelenségbe, hogy Tusk az ikertestvére gyilkosa, mert 2010-ben Lech Kaczynski köztársasági elnök (a lengyel elit 96 tagjával egyetemben) nem légiszerencsétlenség, hanem egy Putyin és Tusk által együttesen kitervelt merénylet áldozata lett.
Mi lesz a vezető kormánypárttal?
Igaz, mások úgy vélik, hogy Tusk távozása lehetőséget ad pártjának, a mérsékelt jobboldali Polgári Platformnak, hogy újrarendezze sorait, ami egy újabb választási győzelemhez vezethet. Még az is felmerülhet, hogy előrehozzák a jövő évi voksolást.
Egyelőre úgy látszik, hogy a kormány élén Ewa Kopacz képviselőházi elnök, volt egészségügyi miniszter követheti Tuskot, őt támogatja a távozó miniszterelnök és Komorowski államfő. Ám Kopecz sem túl népszerű és nem is karizmatikus.
Még nehezebb kérdés, hogy ki legyen Tusk utódja a párt élén. Ugyanis nem nevelt ki utódot, sőt minden lehetséges vetélytársat elmart maga mellől. Ha egykori barátja és legközelebbi munkatársa, a mára teljesen félreállított Grzegorz Schetyna volt belügyminiszter, parlamenti elnök és frakcióvezető elindul a tisztségért, amit már meglebegtetett, az olyan belviszályt robbanthat ki a Polgári Platformban, amely enyhén szólva nem kedvez a majdani választási szereplésnek.
A párt soha nem volt egységes, baloldali és konzervatív liberális csoportjai éppúgy vannak, mint katolikus fundamentalisták, akik csak személyes ellentétek miatt nem Kaczynskinál politizálnak. De az ilyen ellentétek, mint ismeretes, leküzdhetőek. Továbbá az is kétséges, hogy egy esetleges relatív győzelem esetén kivel tudnának együtt kormányozni Tusk utódai azok közül, akik elegendő mandátumot szereznek: az örökös belharcokat vívó, megbízhatatlan Parasztpárttal, amellyel most, vagy esetleg az erre törekvő posztkommunista baloldallal, amellyel – Magyarországtól eltérően – az egykori Szolidaritásból, az 1989 előtti rendszer ellenzékéből kinőtt pártok egyike sem volt hajlandó összefogni soha az elmúlt 25 évben.
Vagyis Donald Tusknak december 1-jéig Varsóban, utána pedig Brüsszelben épp eleget fog fájni a feje az otthoni ügyek miatt, miközben igyekszik majd beletanulni új nemzetközi szerepébe.
