2014. augusztus. 11. 07:10 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 11. 09:32 Világ

Lázadás tört ki, Clifford Brandt is megszökött a haiti börtönből

Börtönlázadás után sok elítélt megszökött Haitiban, többek között a börtön egyik legismertebb lakója, Clifford Brandt üzletember is, akit tavalyelőtt ítéltek el emberrablásért.

Lázadás tört ki egy szigorúan őrzött börtönben Haiti fővárosánál vasárnap, a kavarodásban a fegyintézetből sok elítélt megszökött – közölte egy rendőrségi szóvivő. A hatóságok nem tudták megmondani, hány rabnak sikerült elmenekülnie a börtönből, ahol összesen 897 embert őriztek. Szemtanúk szerint több százan hagyták el az intézetet. A rendőrség annyit közölt, hogy tizenhárom rabot később elfogtak. 

Elmenekült a börtön egyik legismertebb lakója, Clifford Brandt üzletember is, akit tavalyelőtt ítéltek el emberrablásért. Az ő kézre kerítése érdekében a rendőrség 40 ezer dollárnyi (csaknem kilenc és fél millió forint) díjat tűzött ki. Személyi sérülésről nem szólnak a jelentések. 

Hírügynökségi értesülések szerint Laurent Lamothe miniszterelnök is a helyszínen tájékozódott, de szemléje után nem tett nyilatkozatot.

Emberi jogi szervezetek szakértői szerint botrányos, ami történt, hiszen az egyik legszigorúbban őrzött fegyintézetről van szó. 

A rendőrség nagy erőket mozgósított a szökevények elfogására, a határok ellenőrzését is fokozták.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.