2014. július. 10. 15:28 Utolsó frissítés: 2014. július. 10. 15:37 Világ

Kitiltották Németországból az amerikai titkosszolgálatok képviselőjét

A német szövetségi kormány kiutasítja az amerikai titkosszolgálatok berlini képviselőjét az amerikai kémbotrány miatt. Ezt Clemens Binninger, a szövetségi parlament titkosszolgálatokat ellenőrző bizottságának elnöke jelentette be csütörtökön Berlinben.

A német belügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy az amerikai kémek információi nevetségesek, a politikai károk viszont már most aránytalanul súlyosak. Thomas de Maiziere a kémügyben elvégzett előzetes kormányzati vizsgálatok eredményeiről nyilatkozott.

Szerdán a német szövetségi ügyészség a védelmi minisztérium egyik alkalmazottja ellen kezdeményezett nyomozást, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Egyesült Államoknak kémkedett. Múlt héten őrizetbe vették a német szövetségi hírszerző szolgálat egyik munkatársát, aki sajtóértesülések szerint információkat adott ki az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség titkos megfigyelési programját vizsgáló német parlamenti bizottság munkájáról is.

A belügyi tárca vezetője csütörtökön azt mondta, hogy a kommunikációra, valamint a kémelhárításra mért támadások hatékony kivédése elengedhetetlen a német demokráciának. Most azon dolgoznak, hogy mindkettőt megerősítsék és kiterjesszék – tette hozzá.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerda este "ostobaságnak" nevezte az amerikaiak tevékenységét, annak ellenére, hogy elismerte: az amerikai titkosszolgálatok együttműködése nélkül nem tudtak volna elhárítani több terrorfenyegetést. Hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy "az amerikaiaknak harmadosztályú embereket kellene hozzánk szerződtetniük. Ez eléggé bárgyú dolog, és ilyen mértékű ostobaság láttán könnybe lábad az ember szeme" – fogalmazott.

Washington hivatalosan továbbra sem nyilatkozott a titkosszolgálatait érintő kémkedési ügyben.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.