Megint támadnak a teljes nyugati kultúrával leszámolni akaró fegyveresek Nigériában. A BBC szerint az újabb támadásnak közel 10 halálos áldozata volt.
Legalább 10 embert gyilkoltak meg a Boko Haram fegyveresei Észak-Nigériában, ahol a mozgalom újból falvakra támadt. A BBC és a Reuters szerint bombákkal támadtak a templomokra. A tudósítások szerint az újabb fegyveres támadás azon falu, Chibok mellett történt, ahol a Boko Haram áprilisban lányokat rabolt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának.
Az AFP francia hírügynökségnek az egyik megtámadott faluban élő Timothy James azt mondta, "több tucatnyi áldozata van" a támadásoknak.
Az új tálibokként emlegetik őket, elutasítják az evolúciót, nőket és gyerekeket rabolnak el, hogy eladják őket, és már több mint tízezer ember haláláért lehetnek felelősek - a nigériai Boko Haram már szinte egész Északkelet-Nigériát az ellenőrzése alatt tartja, és hetente érkeznek hírek arról, hogy hogyan fosztották ki a környékbeli falvakat.
A szélsőséges terrorszervezet áprilisban 276 tizenéves diáklány elrablásával hívta fel magára a nemzetközi figyelmet, kedden pedig ismét közel száz gyereket vittek magukkal részben túsznak, részben hogy félelmet keltsenek, részben pedig azért, mert a végletekig ellenzik a nők oktatását, különösen azt, ha nyugati stílusú iskolákban tanulnak.
A Boko Haram neve egyébként a helyi hausza nyelven azt jelent, hogy a "nyugati oktatás bűn", vagy a "nyugati oktatás tilos". (A mozgalomról itt olvashat részletesebben.)