2014. június. 25. 22:03 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 25. 22:02 Világ

Beperli Obamát az amerikai képviselőház republikánus elnöke

John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke szerdán bejelentette, hogy a rendeleti kormányzás miatt be fogja perelni Barack Obama elnököt.

Az elnök dolga az alkotmány értelmében az, hogy hűségesen végrehajtsa törvényeket, Obama pedig az ő megítélése szerint nem ezt teszi - mondta Boehner. A politikus cáfolta, hogy a félidős kongresszusi választás évében a republikánus szavazóbázis aktivizálása érdekében döntött a lépés mellett.

A házelnök kijelentette, hogy a kongresszus jogköreinek védelmében szándékozik beperelni Obamát, aki szerinte az elmúlt öt évben a törvényhozói hatalom aláásására törekedett. 

A republikánusok érvelése szerint az elnök az alkotmány által rá ruházott jogok megsértésével a törvényhozási eljárás megkerülésére törekszik, Obama viszont azt állítja, hogy a második kormányzati ciklusában gyakorivá vált rendelet-kibocsátással annak a tehetetlenségnek akarja elejét venni, amely a kongresszus megosztottságából és kompromisszumra való képtelenségéből fakad.

A republikánus többségű képviselőház eddig két olyan törvényjavaslatot is megszavazott, amely korlátozná az elnök rendelethozatali jogát, ám ezek elhaltak a demokraták által ellenőrzött szenátusban.

Obama több témakörben is adott ki rendeleteket. Legutóbb arra utasította a munkaügyi minisztériumot, hogy az azonos nemű párokra is terjessze ki a családi szabadság lehetőségét. Korábban egyebek között a szövetségi alkalmazottak minimálbérének emelését, a környezetvédelmi előírások szigorítását és az Egyesült Államokba törvénytelenül bevándorolt gyerekek kitoloncolásának leállítását kezdeményezte. 

Mivel a kongresszus a jövő héten nem ülésezik, a keresetet feltehetően a július 4-i nemzeti ünnepet követően fogják majd benyújtani.
.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.