2014. június. 23. 11:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. június. 23. 14:18 Világ

Hét évet kaptak Egyiptomban az al-Dzsazíra újságírói

A Muzulmán Testvériség nevű szervezet támogatásáért hét év börtönre ítélték Egyiptomban az al-Dzsazíra hírtelevízió három munkatársát – jelentették hétfő délelőtt a nagyobb hírügynökségek.

A bíróság szerint Peter Greste, Mohammed Fahmy és Baher Mohamed hamis információkat terjesztettek, és támogatták a betiltott iszlamista szervezetet, a Muzulmán Testvériséget. Ők ezt tagadták. Mohamedet további három évre ítélték illegális fegyvertartás miatt.

Három másik külföldi újságírót is elítéltek, ők tíz évet kaptak, de nem voltak ott tárgyaláson - olvasható a BBC hírei között.

Az Egyiptomban letartóztatott újságírók ügye nemzetközi felháborodást váltott ki, és sokan úgy vélték, hogy politikai okokból börtönözték be őket.

A helyi sajtóban "Marriott-sejtnek" nevezett csoport az ügyészség szerint egy luxusszálloda két lakosztályában sajtóközpontot üzemeltetett, ahol hamis híreket terjesztettek. Mindezt állítólag a Muzulmán Testvériséggel szövetkezve tették.

Öt egyetemista is a vádlottak padjára került, mert részt vettek iszlamista tüntetéseken, és kapcsolatban állnak egy muzulmán jótékonysági szervezet vezetőjével. Szerintük a mondvacsinált vádak alapján indított perben a hatóságok a fiatalokon keresztül hozzák összefüggésbe az al-Dzsazírát a Muzulmán Testvériséggel. A vád szerint három diák összeesküdött a szervezettel Egyiptom hírnevének bemocskolására. A sajtómunkások és a diákok azt állítják, hogy a februárban tartott első bírósági tárgyaláson találkoztak életükben először.

Korábban Tony Abbott ausztrál miniszterelnök kérte az új egyiptomi elnököt, hogy engedjék el Peter Greste-t, aki korábban a BBC-nek dolgozott.

A brit nagykövet, James Watt úgy nyilatkozott, hogy nagyon csalódott az ítélet miatt, és arra emlékeztetett, hogy a szólásszabadság a demokrácia alapja. Ausztrália kairói nagykövete, Larry King azt mondta, "a látott bizonyítékok alapján teljesen érthetetlen az ítélet", és ezt közölni is fogja az egyiptomi kormánnyal.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.