Titok, mit dolgozott Berlusconi az idősek otthonában
Pénteken összesen négy órát dolgozott az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi a Milánó közeli Cesano Bosconéban levő idősek otthonában. A volt olasz kormányfőt a bíróság kötelezte közmunkára. Berlusconi nem sokkal délután két óra után hagyta el a Szent Család nevű otthont, ahol beteg és magatehetetlen időseket látnak el.
Az idén 77 éves politikus valamivel több mint négy órát töltött az idősek otthonában. Amikor kilépett az intézetből, intett a rá váró újságíróknak, de nem nyilatkozott.
Nem sokkal később azonban a kocsija ablakából azt mondta pártja ott tartózkodó egyik aktivistájának, hogy minden rendben ment. Hozzátette: azt kérték tőle, hogy ne nyilatkozzon az első munkanapjáról. Sem Berlusconi, sem az otthon vezetői nem árulták el eddig, milyen feladatot kapott a politikus az intézetben.
A Hajrá Olaszország jobbközép párt elnökét legközelebb jövő pénteken várják az idősek otthonába. Előtte, május 14-én, majd május 22-én is Silvio Berlusconi Rómába utazik pártja európai választási kampányának eseményeire.
Silvio Berlusconit tavaly augusztusban ítélték el jogerősen adócsalásért. Egy éves büntetését a most kezdett közmunkával tölti le. Hetente egy alkalommal négy órát kell dolgoznia az Arcore-i villájától ötven kilométerre levő központban. Jó magaviselet esetén Berlusconi büntetése tíz és fél hónapra csökkenhet. Nem hagyhatja el Lombardia tartományt, de a bíróságtól kért engedéllyel kedd és csütörtök között Rómába utazhat.
Péntek reggel több száz televíziós állomás munkatársai szállták meg a 23 ezer lakosú Cesano Bosconét, még az al-Dzsazíra hírtelevízió kamerái is egyenesben közvetítették Silvio Berlusconi megérkezését az idősek otthonába. Az egyik ilyen videó ide kattintva látható.