Több százan tüntettek Malina Hedvig mellett Pozsonyban
Becslések szerint mintegy öt-hatszáz fős tömeg gyűlt össze szerdán kora este a pozsonyi Vármegyeház téren azon a tüntetésen, amelyet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet hirdetett meg a 2006-ban Nyitrán megvert egykori diáklány, Malina Hedvig mellett azt követően, hogy a nő ellen hamis tanúzás miatt vádat emelt a szlovák főügyészség.
A tüntetők egyebek mellett "Igazságot Hedvignek", "Ma Hedvig, holnap te" feliratú transzparenseket emeltek a magasba. Soraikban több ismert szlovákiai magyar közéleti személyiséget és a felvidéki magyarság politikai érdekképviseletének összes főbb vezetőjét látni lehetett. A rendezvényen felszólalók - polgári szervezetek képviselői, újságírók - magyarul és szlovákul egyaránt elhangzó beszédeikben felidézték a történteket és bírálták a szlovák hatóságokat és az igazságszolgáltatást.
A tüntetés első - mintegy másfél óráig tartó - szakaszának végén felolvasták Zsák Malina Hedvig üzenetét. A nő tavaly decemberben felvette a magyar állampolgárságot és januárban családjával együtt Győrbe költözött. Levelében arra mutatott rá, hogy nyitrai megveretése a "legkevésbé fájó megpróbáltatás" volt azok közül, amelyeket az elmúlt években ki kellett állnia.
"Sok évig kitartottam, éltetett a remény, hogy a hatóságok idővel belátják, hogy hibáztak (...), ez azonban nem következett be" - írta Zsák Malina Hedvig. Levelében megköszönte a tüntetés résztvevőinek, hogy "tanúbizonyságot tettek arról, hogy nem közömbösek az igazságtalansággal szemben".
A levél felolvasása után a tüntetők átvonultak a megmozdulás másik helyszínére, a pozsonyi Hviezdoslav térre, ahol a Szlovák Nemzeti Színház régi épületében időközben megkezdődött a Szlovákia EU-csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett kormányünnepség. A tömeg előtt néhány, a második világháborús német hadsereg tiszti bőrkabátjaira emlékeztető viseletbe öltözött fiatal egy "Justicia" (igazságszolgáltatás) feliratú koporsót vitt, mellettük pedig egy szlovák rendőregyenruhát viselő férfi az igazság római istennőjének öltözött nőt vezetett. Az EU-s ünnepség miatt rendőrségi kordonokkal részben lezárt Hviezdoslav téren a beöltözött fiatalok szimbolikusan újrajátszották a nő megveretését. A tüntetés, amelyet nem kísért rendbontás, nem sokkal este kilenc előtt a magyar himnusz eléneklésével ért véget.
Az ügy 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két férfi megverte, mert magyarul beszélt. Robert Fico akkori kormányfő és belügyminisztere, Robert Kalinák később azzal vádolta meg, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt elmondta, s ezért 2007 májusában hamis tanúzás miatt a hatóságok eljárást indítottak ellene.
2012 februárjában a szlovák kormány nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását Zsák Malina Hedvig ügye miatt. A közleményében Pozsony elismerte, a panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy sérülhettek a panaszosnak az egyetemes emberi jogi charta által biztosított jogai. Ugyanakkor a nővel szembeni eljárás csak idén januárban zárult le, s annak legutóbbi mozzanata, hogy a főügyészség hamis tanúzás miatt vádat emelet a nő ellen az ügyben illetékes nyitrai járásbíróságon.
Andrej Kiska újonnan megválasztott, júniusban hivatalba lépő szlovák államfő a közelmúltban úgy nyilatkozott, ha elítélik Zsák Malina Hedviget hamis tanúzás miatt, kegyelmet ad neki.