2014. április. 18. 08:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 18. 09:51 Világ

Észak-Korea ginzenggel akart fizetni Magyarországnak

Újra előkerült Magyarország és Észak-Korea között annak a nagyjából hatmilliárd forintnyi adósságnak az ügye, amelyet az ázsiai ország még a rendszerváltás előtt halmozott fel hazánkkal szemben – írta a Bors. Korábban a lap szerint Észak-Korea ginzenggyökérrel fizette volna ki a tartozás egy részét.

Észak-Korea évtizedek óta hatmilliárd forintnyi rubellel tartozik Magyarországnak, de nem szívesen fizetné ki a teljes összeget, a magyar állam viszont ragaszkodik a pénzhez – közölte a Bors.

A múlt héten kiderült, hogy egy magyar delegáció utazott Phenjanba, hivatalosan azért, hogy az új szöuli magyar nagykövet, Csaba Gábor átadja megbízólevelét Észak-Koreának – a diplomatát ugyanis ide is akkreditálták. A Bors szerint a találkozón előkerült a tartozás kérdése is.

"Habár az elmúlt években nem igazán történt előrelépés, most úgy tűnik van hajlandóság a koreai fél részéről a tartozás kiegyenlítésére. Magyarország nem mondhat le erről az összegről, hiszen állami vagyonról van szó. Egyelőre azonban nem tudunk bővebb információval szolgálni" – mondta a lapnak Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője.

A következő tárgyalás nagyjából egy év múlva várható – tette hozzá a lap.

A kommunista Észak-Korea még a rendszerváltás előtt halmozta fel a harmincmillió klíring rubeles tartozást. Ez ma nagyjából hatmilliárd forintnak felel meg. 2008-ban Észak-Korea azt kérte, hogy Magyarország engedje el az adósság 90 százalékát, a maradékot pedig ginzenggyökérből teljesítették volna, de akkor erre a magyarok nemet mondtak.

Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.