2014. március. 26. 05:50 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 26. 05:41 Világ

Már a héten aláírhatja Obama az ukrán segélyről szóló törvényt

Az amerikai szenátus demokrata párti tagjai beleegyeztek abba, hogy az ukrajnai segélyről és a Nemzetközi Valutaalap kvótareformjának jóváhagyásáról szóló felsőházi törvénytervezetből kiveszik az IMF-re vonatkozó részt, mert így nagyobb lesz az esélye a törvény kongresszusi elfogadásának – jelentette be Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője.

A demokrata és a republikánus pártiak több hete vitatkoznak a tervezetről, és a republikánus többségű képviselőházban nagy az ellenállás az IMF kvótareformját tartalmazó résszel szemben. "A szenátusi demokraták szerették volna, ha az IMF is benne lett volna a törvényben, de a képviselőház kizártnak tartja ezt" – mondta a nevadai szenátor újságíróknak.

A tervezet egymilliárd dolláros hitelgaranciát nyújt a kijevi kormánynak, és 150 millió dolláros segélyt Ukrajnának, valamint a környező országoknak. Ezenkívül szankciók kivetését írja el azokra az oroszokra és ukránokra, aki felelősek az ukrajnai korrupcióért, a jogsértésekért, és akik megrendítették az ország stabilitását.

A tervezetet ebben a formában várhatóan jóváhagyja a kongresszus mindkét háza, és Barack Obama elnök már a héten aláírhatja.

Az IMF kvótareformjának köszönhetően Ukrajna a korábbinál nagyobb támogatást kaphat a nemzetközi pénzügyi szervezettől.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.