2014. március. 12. 09:43 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 12. 09:40 Világ

Kukába dobnák az angolt Gambiában

Az angol helyett más hivatalos nyelvet akarnak bevezetni Gambiában – jelentette be a korábbi brit gyarmat elnöke abban az angol nyelvű üzenetben, amelyet a YouTube-on tett közzé. Yahya Jammeh nem tudta megmondani, hogy pontosan melyik lenne az új hivatal nyelv.

Az sem derült ki a bejelentésből, hogy melyik nyelvet tartja Gambia sajátjának. Az 1,8 miliós nyugat-afrikai ország lakosainak nagyjából kétötöde a mandinka nyelvet beszéli, harmaduk viszont fula vagy volof nyelven kommunikál. Maga az államfő a manding nyelvek Maliban honos változatát használja.

A Nagy-Britanniától 1965-ben függetlenné vált Gambia tavaly októberben kilépett a brit Nemzetközösség szervezetéből, és közölte, hogy a jövőben "nem lesz tagja újgyarmatosító intézménynek, továbbá olyan szervezetnek sem, amely a gyarmatosítás meghosszabbítását képviseli".

Minden bizonnyal az angol nyelv feladása is ezzel van összefüggésben, bár a terv részleteiről egyelőre keveset tudni.

Yahya Jammeh elnök 1996 óta irányítja vaskézzel Gambiát. A vértelen puccsal hatalomra került Jammeh viszonya sosem volt felhőtlen Londonnal. Egyebek között azzal vádolta az egykori gyarmattartót, hogy a 2011-es választások előtt a gambiai ellenzéket támogatta. Nagy-Britannia pedig elsősorban az emberi jogok területén tapasztalt hiányosságok miatt bírálta többször Banjult.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?