Világ MTI 2014. február. 08. 08:35

Átvágták az orosz nézőket Szocsiban

Az orosz állami televízió rögtön a szocsi téli olimpia pénteki megnyitó ünnepsége után bevallotta, hogy nézőinek az előadás próbáján felvett, rendesen kinyíló öt karikának a felvételét vágta műsorba.

A Rosszija 1 tévécsatorna nézői semmit sem vettek észre abból a bakiból, amely a műsor szimbolikus részénél, az öt olimpiai karika megjelenésekor csúszott be. A levegőben az öt világító hópehelyből csak négy alakult át karikává, az ötödik nem, így ezúttal nem sikerült kirajzolni az olimpia jelképét, az öt karikát.

Az orosz tévécsatorna azonban ekkor elvette az élő képet, és felvételről sugározta a hibátlan karika-animációt. A csatorna producerei megerősítették az elkapcsolás tényét, és úgy nyilatkoztak: fontos, hogy az öt karikát, mint az olimpiai játékok szimbólumát "megőrizzék". Konstantin Ernst, a megnyitó ceremónia kreatív producere azt mondta a sajtónak az előadás után, hogy ő szólt be a tévé helyszíni stúdiójának, hogy álljanak át a felvétel közvetítésére.

AFP / John Macdougall

"Ez nyílt titok" - utalt arra, hogy ilyen helyzetekben nem ritka egy-egy felvett részlet bejátszása. Az amerikai NBC televízió felvételről közvetíti az eseményt az időeltolódás miatt. A karikákról a csatorna már a műsor kezdete előtt egy egymondatos közleményt adott ki: "Mindent úgy fogunk közvetíteni, ahogy az este történt." 

A 2008-as pekingi olimpia megnyitója sem volt bakimentes: a show után derült fény arra, hogy némely kivetítőkön előre felvett képsorok voltak láthatóak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.