Vizsgálati fogság miatt követel kárpótlást három cseh képviselő
Kárpótlást követel három volt cseh parlamenti képviselő, akiket tavaly nyáron korrupció gyanújával néhány hétig vizsgálati fogságban tartottak. Az ellenük folyó eljárást megszüntették, miután a legfelsőbb bíróság szerint nem történt bűncselekmény.
"Megerősíthetem, hogy Marek Snajdr, Petr Tluchor és Ivan Fuksa kárpótlási követelésüket múlt héten nyújtották be az igazságügyi minisztériumban" – mondta Robert Schuster, a tárca szóvivője kedden.
Részleteket nem közölt, de prágai sajtóértesülések szerint személyenként milliókról van szó. A minisztériumnak most hat hónapja van a követelés elbírálására.
A Polgári Demokratikus Párt volt képviselői ellen politikai korrupció vádjával folyt eljárás. Mindhárman 2012 őszén egy jól fizetett állami állás ellenében lemondtak mandátumukról, hogy lehetővé tegyék a Petr Necas vezette jobbközép kormány reformprogramjának elfogadását.
A rendőrség ezt korrupciónak minősítette és őrizetbe vette őket, de tagadták bűnösségüket. A legfelsőbb bíróság azonban leállította az eljárást azzal, hogy a három személynek az adott időben parlamenti képviselőként mentelmi joguk volt.
Petr Knötig, a legfelsőbb bíróság szóvivője tavaly közölte: a testület megállapította, hogy politikai eljárásokért senkit sem lehet büntetőjogi felelősségre vonni. Az adott időben parlamenti képviselők voltak mentelmi joggal, és a különféle politikai megállapodásokat, kompromisszumokat, döntéseket politikai tevékenységük részeként kell értelmezni.
Az állítólagos korrupciós ügy, valamint a hivatali visszaélés ügye, amelyben Petr Necas akkori kormányfő kabinetfőnöke, Jana Nagyová is érintett volt, tavaly nyáron a kormány bukásához vezetett.
Most már csak a volt kabinetfőnök ellen folyik büntetőeljárás. Nagyová időközben Necas felesége lett.