Berlusconiék miatt mondott le az olasz Demokrata Párt elnöke
Lemondott kedden az olasz Demokrata Párt elnöke. Gianni Cuperlo azért döntött így, mert nem értett egyet azzal a megállapodással, amelyet Matteo Renzi, a párt főtitkára kötött Silvio Berlusconival, a jobbközép Hajrá Olaszország elnökével a választási reformról.
A Demokrata Párt elnökének lemondása körülbelül 24 órával követte a balközép kormánypárt hétfői vezetőségi ülését, amelyen heves vita robbant ki Cuperlo és Renzi között a Berlusconival kötött választási megállapodásról. Gianni Cuperlo elégtelennek tartotta az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconival egyeztetett törvénytervezet szövegét.
Renzi azzal vágott vissza, hogy kritikát kizárólag attól fogad el, aki a választók szavazataival jutott be az olasz parlamentbe, nem pedig pártlistáról, ahogyan Cuperlo.
A párt vezetősége végül 111 igen szavazattal és 34 tartózkodással fogadta el a Matteo Renzi által javasolt választási reformot. Senki nem szavazott ellene.
A párt baloldali szárnyát képviselő Gianni Cuperlo tavaly decemberben Renzi ellenfele volt a Demokrata Párt főtitkárválasztásán. Ezután Renzi kérte fel az elnöki tisztség betöltésére, amit Cuperlo elfogadott.