2014. január. 14. 22:10 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 14. 22:03 Világ

Még titok, hol és mikor találkozik Obama a pápával

Barack Obama amerikai elnök a tervei szerint a közeljövőben találkozik Ferenc pápával – jelentette be kedden Washingtonban a Fehér Ház szóvivője. Jay Carney nem árulta el, hol és mikor tarthatják majd meg a találkozót.

A keresztény, de nem katolikus felekezetű Obama többször is elismeréssel nyilatkozott az első olyan katolikus egyházfőről, aki az amerikai földrész szülötte. Az elnök főképpen a pápa alázatát és együttérzését méltatta.

John Kerry amerikai külügyminiszter kedden Rómában találkozott Pietro Parolin szentszéki bíboros államtitkárral és vatikáni diplomáciát irányító Dominique Mamberti érsekkel. A megbeszéléseken a január 22-én kezdődő második genfi békekonferencia és az izraeli-palesztin béketárgyalások is szóba kerültek.

Washingtoni sajtóértekezletén Carney megdöbbentőnek és a téma komolyságához nem illőnek nevezte Móse Jaalon izraeli védelmi miniszternek azt a kijelentését, miszerint Kerry "eltökélten, megmagyarázhatatlan megszállottság és messiási buzgalom által hajtva" törekszik az izraeli-palesztin megegyezés előmozdítására.

Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője napközben sértőnek és elfogadhatatlannak minősítette a Jaalon által mondottakat. Kerry külügyminiszterségének csaknem egy éve alatta 10 alkalommal kereste fel a Közel-Keletet.

Caitlin Hayden, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője kedden az Egyesült Államok nevében elítélte Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszternek azt a döntését, hogy megkoszorúzza Imad Mugnija, a libanoni Hezbollah síita radikális szervezet volt vezetője sírját.

Hayden rámutatott, hogy Mugnija több száz ártatlan ember - köztük amerikaiak - haláláért felelős.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.