2014. január. 14. 11:30 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 14. 11:26 Világ

Megint kérik felvételüket az ENSZ-szervekbe a palesztinok

A palesztin vezetés ismét kezdeményezi, hogy tagsághoz jusson az ENSZ szerveiben, jóllehet korábban megígérte, hogy az Izrael által elengedett 104 fogolyért cserébe lemond erről a lépésről - értesült kedden az izraeli közszolgálati rádió.

A Maariv című napilap internetes oldala szerint éjjel, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) Mahmúd Abbász elnök vezetésével megtartott vezetőségi ülésén határozták el, hogy azonnal megkezdik tagfelvételi kérelmeik előkészítését az ENSZ szakosított intézményeibe.

A rádió szerint Abbász egy cselekvési terv azonnali elkészítésére utasította a PFSZ politikai osztályát ebben a kérdésben. Az ülés végén közleményt adtak ki, amely szerint a lépésre Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök példátlan telepbővítése miatt került sor.

"A jelenlegi tárgyalások közel vannak az összeomláshoz, mert visszavonták a megkezdése előtt elfogadott egyezségeket, hogy véget ér az 1967-ben kezdődött (izraeli) megszállás, feláll az önálló palesztin állam Kelet-Jeruzsálem fővárossal, amely felelős területéért, határátkelőiért, légteréért, és megoldást találnak a menekültek ügyében az arab békekezdeményezés alapján" - állt a közleményben.

Az izraeli rádió emlékeztetett rá, hogy a palesztin-izraeli tárgyalások július végi megkezdésekor a 104, még az 1993-as oslói egyezmény előtt elítélt palesztin fogoly elengedéséért cserében a Palesztin Hatóság kötelezettséget vállalt, hogy nem fordul az ENSZ-hez és a nemzetközi szervezetekhez a tárgyalások alatt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.