2014. január. 09. 16:22 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 09. 19:58 Világ

Merkel modortalannak tartja Barroso lehetséges utódjelöltjét

Jean-Claude Juncker elvállalná a Európai Bizottság (EB) vezetését, a volt luxemburgi miniszterelnök erről szerdán nyilatkozott a berlin-brandenburgi Inforadio közszolgálati rádiónak. A Spiegel szerint viszont Angela Merkel ellenzi a jelöltségét.

A konzervatív politikus készen áll arra, hogy az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje, azaz listavezetője legyen a májusi európai parlamenti választáson, amennyiben "stimmel a program, és néhány más dolog is".

Juncker azt mondta, hogy a kampányban az összetartó, "szociális Európa" eszméje mellett állna ki, és hangsúlyozná, hogy az euróövezeti adósságválság még nem ért véget, mert továbbra is rendkívül magas a fiatalkori munkanélküliség. Szerinte a választók gyakran nem értik, hogy mi történik Brüsszelben, ezért a kampányban az Európai Unió lényegét, eredményeit és előnyeit is el kell magyarázni. 

Az európai pártcsaládok választási listáját az a politikus vezeti, akit az adott pártszövetség az Európai Bizottság elnöki tisztségébe akar jutattni. A Lisszaboni Szerződés értelmében a brüsszeli testület vezetőjét az uniós tagországok állam- és kormányfőit összefogó Európai Tanács jelöli, és az Európai Parlament (EP) választja meg.

A Spiegel szerint Angela Merkel, az EPP egyik legbefolyásosabb vezetője ellenzi, hogy Jean-Claude Juncker legyen a csúcsjelöltje. A német kancellár úgy véli, Juncker túlságosan megosztó személyiség, politikai barátait és ellenfeleit egyformán kendőzetlen őszinteséggel kritizálja, és ezzel a modorral nem alkalmas a brüsszeli bizottság vezetésére.

A kancellár inkább Enda Kenny ír vagy Donald Tusk lengyel kormányfőt látná szívesen az EB élén – írta a Spiegel. A lap szerint Merkel mindkét politikussal beszélt már az ötletéről, amely mindkettejüket érdekli. Az EPP a márciusi dublini kongresszusán választ jelöltet az EB elnöki tisztségére.

Juncker jelenleg a luxemburgi ellenzék vezetője. A kormányfői tisztséget 18 év után, a tavaly októberi előre hozott parlamenti váalsztáson veszítette el. Az 58 éves politikus az európai integrációs folyamat egyik fontos személyisége. Nagy része volt a maastrichti szerződés kidolgozásában, az euró létrehozásában. Hét éven át elnökölt az eurócsoport ülésein, a közös fizetőeszközt használó országok pénzügyminisztereinek tanácskozásain.

Az EPP legnagyobb politikai ellenfele, az Európai Szocialisták Pártja Martin Schulzot, az EP jelenlegi elnökét jelöli az EB élére. Az EP harmadik számú erejénél, az európai liberálisoknál (ALDE) egyelőre ketten jelentkeztek a csúcsjelölti pozícióra, Olli Rehn, az EB gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa és  Guy Verhofstadt, az ALDE parlamenti frakciójának belga vezetője. A döntést az ALDE február 1-jei brüsszeli kongresszusán hozzák meg.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.