2013. december. 19. 08:09 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 19. 08:09 Világ

Kína a Mars felfedezésére indulna

Minden adottsága megvan Kínának ahhoz, hogy a Mars felfedezésére induljon, a misszió ugyanakkor nem lesz más országokkal való versenyfutás - nyilatkozták szakemberek a kínai sajtóban.

A Hszinhua hírügynökség Vu Vej-zsent, a kínai Holdra szállás programjának egyik fő tervezőmérnökét idézte, aki úgy fogalmazott: az ország képességét az eddigi űrprogramok sikere is mutatja. Arról a kínai kormány dönt, hogy a bolygóra induló misszió mikor kezdődhet meg. Kína el fogja kerülni a hirtelen lépéseket, a kapkodást, "nem akarunk ezen a téren egyetlen másik országgal sem versenyezni" - fogalmazott Vu.

A szakértő véleményét támasztotta alá a szerdán a Global Times központi napilapnak nyilatkozó Pang Csi-hao, a Kínai Űrtechnológiai Tudományos Társaság kutatója. Pang azt emelte ki, hogy a rakéta teherbíró-képességét, megfigyelőrendszerét és szabályzó kapacitásait illetően Kína akár rögtön indulhatna a Marsra, azonban az űr távolabbi részeinek feltérképezését is lehetővé tevő megfigyelőállomások felállítására még szükség van.

A Mars felfedezésére egyelőre nincs hivatalos program, Kína múlt heti sikeres Holdra szállásával kapcsolatban mindössze annyit hangoztatnak: a kínai űrutazás egészen biztosan nem áll meg a Holdon, a világűr távolabbi részeinek felfedezése a cél. A további sikerek biztosításához ugyanakkor a kormánynak növelnie kellene az űrprogramokra fordított pénzt - vélik a szakemberek. Míg az Egyesült Államok bruttó hazai termékének 2-2,5 százalékát fordította korábban a Hold felfedezésére, Kínában mindössze töredéknyi, a GDP ezreléke ez az arány.  

Kína - Oroszországgal társulva - két évvel ezelőtt már megpróbálkozott egy űrszonda Marsra küldésével a bolygó légkörének, felszínének és mágneses terének vizsgálatára. A Jinghuo-1 nevet viselő, 115 kilogrammos keringőegységet és a kínai szondát az orosz Fobosz-Grunt orosz űrszonda szállította volna, az azonban nem tudta elhagyni a föld körüli pályát, vagyis a küldetés nem sikerült. A Jinghuo-1 és a Fobosz-Grunt az űrben megsemmisült, maradványai 2012 elején a Csendes-óceánba hullottak.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.