2013. december. 19. 22:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. december. 20. 05:08 Világ

Előadás közben leszakadt a mennyezet egy londoni színházban

Leszakadt a mennyezet csütörtök este egy londoni színházban. A szerencsétlenségnek legalább 76 sérültje van, közülük 7 súlyos.

Magyar idő szerint este negyed tíz körül előadás közben szakadt le a mennyezet egy része a London központjában lévő 775 férőhelyes Apolló színháznak. A darab, amit játszottak gyerkeknek szólt, teltház volt.

A BBC szerint a balesetnek legalább 76 sérültje van, ebből 7 súlyos. A tetőrész a nézőtéren ülőkre esett, beszámolók szerint percekkel az eset előtt többen recsegő hangra lettek figyelmesek. A BBC-nek az egyik szemtanú, Amy Lezoc - aki 16 és 19 éves gyermeikeivel volt - azt mondta, "az egész tető az előttünk lévő nézősorra esett le, minket az erkély védett meg. Azt hittük, hogy a recsegés az előadás része, miután leszakadt a plafon, elkezdtünk rohanni".

A színházban a történtek után hatalmas pánik tört ki, mindenhol fehér por szállt, az épület sötétségbe borult.

London belvárosának legnagyobb tűzoltóállomása éppen a színházzal szemben, a Shaftesbury Avenue másik oldalán van, így a mentőalakulatok másodperceken belül a helyszínen voltak. A mentőszolgálat csütörtök késő esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben legalább nyolcvanan sérültek meg; többségük könnyebben, de legalább heten súlyos sérülést szenvedtek.

Londonban él? Van információja a tragédiáról? Írja meg az ugyelet@hvg.hu címre!

Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.