Visszaeshetett a Földre a kínai-brazil műhold
A mesterséges égitest a brazil földhasználatnak, többek közt az Amazonas-medence erdőfelületének a megfigyelését célzó műholdsorozat negyedik tagja volt, valószínűleg visszahullott a Földre.
Nem sikerült pályára állítani a Kína által hétfőn fellőtt kínai-brazil közös fejlesztésű földfigyelő műholdat - jelentette be a tudományért felelős brazil minisztérium, amely szerint az űreszköz valószínűleg visszahullott a Földre. A mesterséges égitest a brazil földhasználatnak, többek közt az Amazonas-medence erdőfelületének a megfigyelését célzó műholdsorozat negyedik tagja volt.
A brazil űrprogram célja, hogy csökkentse az ország amerikai és európai űrfelszerelésektől és hordozórakétáktól való függőségét és fejlessze a hazai repüléssel és űrhajózással kapcsolatos ipart, amely már most a világ harmadik legnagyobb gyártója a kereskedelmi sugárhajtású utasszállító repülőgépeknek.
A brazil kormány továbbá növelni szeretné határainak ellenőrzését, illetve javítani akarja az erdő- és vízgazdálkodást, valamint az ásványi- és mezőgazdasági erőforrások kezelését az ország nagy kiterjedésű, gyéren lakott belterületein.
A Kína és Brazília által közösen fejlesztett CBERS-3 nevű mesterséges holdat helyi idő szerint hétfő reggel lőtték fel egy Long March 4B típusú hordozórakétán a Sanhszi tartománybeli Tajjüanban lévő műholdindító központból - ismertette közleményében a brazil tudományügyi minisztérium.
"A hordozó szerkezet meghibásodott repülés közben és a műholdat nem sikerült a megfelelő pályára állítani. Az előzetes kiértékelések szerint a CBERS-3 visszatért a Földre" - olvasható a dokumentumban.
A minisztérium szerint a sikertelen kilövés okait kivizsgálják és a két ország megállapodott abban, hogy felgyorsítják a soron következő CBERS-4 műhold fellövésének előkészületeit.