Néhány napon belül két miniszter mondott le Szlovéniában
Benyújtotta lemondását hétfőn Szlovénia egészségügyi minisztere, néhány nappal azután, hogy a pénzügyi tárca vezetője is bejelentette távozását.
"Egyszerűen nincs megoldás (az egészségügyi rendszer gondjaira), amely minden félnek megfelelne" - húzta alá Tomaz Gantar, a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártjához tartozó politikus lemondólevelében.
A leköszönő egészségügyi miniszter megítélése szerint a négy éve érvényben lévő megszorítások a korábban Jugoszláviához tartozó nyugat-balkáni országban háromszáz millió euróval rövidítették meg a szlovén egészségügy költségvetését. Ez az orvosi ellátás minőségének romlásához és a különböző egészségügyi szolgáltatások egyre bonyolultabbá válásához vezetett - magyarázta Gantar.
November 20-án Uros Cufer pénzügyminiszter jelentette be távozását, miután belső vizsgálatok során kiderült, hogy állami támogatást nyújtott egy olyan vállalatnak, amelynek részben ő a tulajdonosa.
Alenka Bratusek miniszterelnök négypárti kormánya március óta van hatalmon Szlovéniában, és megszorító intézkedések sorozatával próbálja elkerülni, hogy az ország az Európai Unió pénzügyi támogatására szoruljon.
Szlovénia 2011 óta válságban szenved: bankszektora megrendült a rossz hitelek nagy aránya miatt, és a közpénzügyek egészének stabilitását is veszélybe sodorta.