A belügyminiszter lett Grúzia új kormányfője
Irakli Garibasvili eddigi belügyminiszter lett Grúzia új miniszterelnöke, miután a parlament a többséget birtokló koalíció pártjainak voksaival bizalmat szavazott neki és kormányának.
A korábbi kormányfő, a milliárdos Bidzina Ivanisvili ígéretéhez híven nemrég lemondott tisztségéből, miután teljessé vált Miheil Szaakasvili korábbi elnök és környezete hatalomból való leváltása. Ivanisvili még korábban Garibasvilit jelölte utódjának.
Az újonnan kinevezett Garibasvili hangsúlyozta, hogy kormánya nem akar változtatni a grúz külpolitika Nyugat-orientáltságán. "Grúzia EU- és NATO-tagságra irányuló törekvése az egyedüli út" - jelentette ki. Másrészről beszélt arról is, hogy az orosz-grúz kapcsolatokat is javítani szándékozik.
Az új miniszterelnököt a háttérbe vonuló Ivanisvili szoros szövetségesének és egyben lekötelezettjének tartják. Bírálói attól tartanak, hogy Ivanisvili hivatalos tisztség nélkül is, továbbra is meghatározó szerepet fog betölteni az ország vezetésében. Maga Ivanisvili úgy nyilatkozott, hogy elő akarja segíteni a civil társadalom felépítését.
Az alkotmány módosítása óta nem az elnöké, hanem a miniszterelnöké Grúziában a legbefolyásosabb politikai tisztség. Az új kormányt a parlamenti többséget birtokló Grúz Álom koalíció támogatta a szavazáson, míg Szaakasvili ellenzékbe szorult Egyesült Nemzeti Mozgalma ellene szavazott.
A 2003-ban Eduard Sevardnadze volt szovjet külügyminisztert Grúzia éléről elmozdító, vértelen "rózsás forradalom" után hivatalba lépett Szaakasvilit hatalmi arroganciával vádolták. Emiatt és az Oroszországgal 2008 augusztusában megvívott, vesztes villámháború miatt nagyot zuhant a népszerűsége. Maga Szaakasvili két, az elnöki hivatalban töltött ötéves periódus után már nem indulhatott újra, de az általa támogatott jelölt is vereséget szenvedett az októberi elnökválasztáson a Grúz Álom jelöltjével, Giorgi Margvelasvilivel szemben.