Tízezrek vonultak az utcára Haitin
Az ellenzék felhívására több tízezren tüntettek hétfőn Haitin a kormány ellen.
A fővárosban, Port-au-Prince-ben a tüntetők Michel Martelly elnök lemondását követelték. Hírügynökségi jelentések szerint a demonstrálók és a rendőrök között összetűzésekre került sor, többen megsebesültek.
A mostani tiltakozó megmozdulások a legnagyobbak voltak azóta, hogy az államfő 2011-ben hivatalba lépett. A tüntetők elsősorban a korrupció és a magas megélhetési költségek miatt vonultak az utcára.
Az országban tartózkodó ENSZ-kéksisakosok az elnököt és az ellenzéket a nézeteltérések békés rendezésére szólították fel.
Haiti a világ egyik legszegényebb országa, amelyet 2010-ben nagy erejű földrengés is sújtott. A halálos áldozatok száma egyes becslések szerint megközelítette a 300 ezret. Az újjáépítés azóta is tart.