Ezért mondott köszönetet Áder Jánosnak az ENSZ-főtitkár
Köszönetét fejezte ki az ENSZ főtitkára Áder János államfőnek az októberi budapesti Víz Világtalálkozó megszervezéséért.
"A budapesti konferencia nagyon időszerű esemény volt, felhívta a figyelmet arra, hogy a víznek és a vízzel összefüggő közegészségügyi kérdéseknek központi jelentőséget kell tulajdonítani, nem csak a fenntartható fejlődésért folyó erőfeszítések, de a klímaváltozás elleni küzdelem terén is" - áll Ban Ki Mun köszönőlevelében, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal adott ki hétfőn.
Az október 8-9. között megrendezett nemzetközi tanácskozás nyilatkozat elfogadásával zárult. Ebben a résztvevők szorgalmazzák, hogy az ENSZ-nek a 2015 utáni időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési céljai között legyen olyan, amely kifejezetten a vízhez és a szennyvízkezeléshez kapcsolódik.