2013. november. 11. 07:29 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 11. 07:28 Világ

Visszahozták a földre az olimpiai fáklyát

Visszaérkezett a Földre hétfő reggel a Szojuz űrhajó három űrhajóssal és az olimpiai fáklyával, amellyel két kozmonauta két nappal korábban űrsétát tett a Nemzetközi Űrállomáson. Az űrhajó több mint háromórás út után a kazahsztáni sztyeppén ért földet közép-európai idő szerint 3 óra 49 perckor.

Az egyik orosz tévé, valamint az amerikai űrkutatási hivatal tévéje élőben közvetítette az érkezést.

Oleg Kotov és Szergej Rjazanszkij orosz űrhajósok körülbelül 400 kilométeres magasságban léptek ki szombaton a világűrbe a Földön két kilogrammot nyomó fáklyával, amelyet nem gyújtottak meg: az űrállomáson biztonsági okokból, kint a kozmoszban pedig az oxigén hiánya miatt nem éghetett.

A két kozmonauta az űrsétán többször is átadta egymásnak a fáklyát, így tulajdonképpen az űrben is elvégezték a váltófutást. A fáklya végét egy különleges kábelhez rögzítették, nehogy véletlenül elveszítsék a világűrben.

A szocsi olimpiáé lesz a legek váltófutása, a fáklyát 65 ezer kilométeres útján elviszik még egyebek között a szibériai Bajkál-tó mélyére és a Kaukázus legmagasabb csúcsára, az Elbruszra. A világ legnagyobb, atommeghajtású jégtörő hajóján már megjárta az Északi-sarkot is.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.