2013. november. 11. 15:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 11. 15:07 Világ

Kislányokat zaklatott a szlovén plébános - perkálhat a katolikus egyház

Mintegy 80 ezer euró (23 millió forint) kártérítés kifizetésére kötelezte a római katolikus egyházat Szlovénia legfelsőbb bírósága egy asszony ügyében, akit gyerekkorában szexuálisan zaklatott egy helyi plébános.

A testület egy korábbi, elsőfokú ítéletet erősített meg precedensértékű döntésével - közölte a Delo című szlovén napilap. 

A kártérítést a végzés alapján a maribori érsekségnek, a celjei püspökségnek, valamint Artice település plébániájának kell fedezni. Az ügyben érintett, időközben elhunyt férfi az ország délkeleti részén fekvő Articében dolgozott lelkészként.

A szexuális visszaélés áldozata, egy jelenleg 30 éves nő kétszer nyert pert a szlovén egyház ellen. Első alkalommal, két éve 50 ezer euró kártérítést ítélt meg neki a bíróság. Tavaly tavasszal fellebbezési eljárás során 80 ezer euróra emelték az összeget, amelyet jelenleg másodfokon is megerősített a szlovén bírói testület.

Az asszony súlyos lelki sérelmeket és tartós egészségügyi problémákat szenvedett el a lelkész miatt, aki gyermekkorában öt éven keresztül zaklatta a kislányt. Első alkalommal nyolcévesen bántalmazta.

A férfit sosem ítélték el szexuális visszaélés miatt, ugyanis 2007-ben, az ítélet kihirdetése előtt meghalt. A bíróság azzal vádolta a plébánost, hogy összesen tizenhat alkalommal zaklatott gyermekeket szexuálisan. Feltehetően több áldozata is volt, de közülük egyedül a 30 éves asszony nyújtott be keresetet a férfi ellen 2007-ben.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.