2013. október. 29. 12:27 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 29. 12:20 Világ

Görögország is lehallgatott, a volt külügyminiszter jól szórakozott

Görögország is lehallgatott amerikai diplomatákat - mondta el egy volt miniszter kedden a Vima FM nevű görög rádióadónak, nem rejtve véka alá azt sem, hogy "jól szórakozott" a beszélgetések hallatán.

"Nagyon jól szórakoztam, amikor Athénban dolgozó amerikai diplomaták egymás közti és az egyesült államokbeli központtal folytatott beszélgetéseit hallgattam, amelyeket a görög hírszerzés vett fel és játszott le" - mondta Theódorosz Pangalosz volt külügyminiszter a Vima FM-nek.

Az elmúlt napokban több európai országban is felháborodást váltott ki, hogy sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) tömegesen gyűjtött adatokat telefonhívásokról szövetséges országokban, s nem kizárt, hogy Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját is megfigyelte.

Pangalosz elmondása szerint a diplomaták "nem gyerekeknek való" kifejezéseket használva beszéltek róla és politikai irányvonaláról is.

Mindamellett - mondta - a beszélgetésekből nem derült ki több annál, mint amennyit egyébként is tudott az amerikai politikáról a görög kormány.

Theódorosz Pangalosz 1996 és 1999 között volt Görögország külügyminisztere.

Hirdetés
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.