2013. október. 24. 14:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 24. 14:17 Világ

A békemenetesek is tüntetnek a székelyekkel

Budapesten és további négy magyarországi városban is tartanak szimpátiatüntetéseket a székelyföldi autonómiáért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett Székelyek nagy menetelésével egy időben, vasárnap - jelentették be a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a SZT vezetői.

Bencze Izabella CÖF-alapító, a fórum szóvivője elmondta, közös céljuk a Romániában tervezett közigazgatási átalakítás megbénítása és a területi autonómia létrehozása. Álláspontja szerint Románia több nemzetközi egyezményt is megsértene a tervezett közigazgatási átszervezéssel, amellyel egyebek mellett erőszakosan változtatnák meg a régiókon belüli nemzetiségi arányok.

Emlékeztetett az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének korábbi határozatára, amely szerint különleges státust kell élvezniük azoknak a nemzetiségi kisebbségeknek, amelyek egy régión belül többségben vannak. Hozzátette, 1996-ban Magyarország és Románia is aláírta a kisebbségvédelmi megállapodást, ám a románok ehhez egy olyan megjegyzést fűztek, amely szerint nem kötelesek biztosítani a székelyek területi autonómiához való jogát.

Mint fogalmazott, ha az autonómia megadása nem kötelező, de azt nem is tiltja semmi, akkor annak megadása csak jóindulat, a békés egymás mellett élés szabályainak betartása és 21. századi gondolkodás kérdése. Az EU számos országában létezik területi autonómia - tette hozzá. Bencze Izabella bírálta az EU-t, amiért "lemosta magáról a kérdés elbírálását".

György-Mózes Árpád, az SZT elnöke szerint a román kormányok mindenkor nemzetállammá kívánták alakítani Romániát, így a Székelyföldet nem fejlesztették, hátha elvándorolnak onnan az emberek. Ám mivel a székelyek ennél makacsabbak, a régiókat úgy alakítanák ki, hogy az ott élő székelyek kisebbségbe kerüljenek.

Az SZT elnöke elmondta, a román kormány az etnikai viszonyokat bevallottan nem kívánja figyelembe venni, Románia ezzel szembemegy uniós kötelezettségvállalásaival, a békeszerződésekkel és az ENSZ-egyezményekkel is.

Kifogásolta, hogy "az EU-t nem érdekli a kisebbségek helyzete", és a román kormány sem akarta átvenni az SZNT petícióját, csak miután 30 ezer aláírást is csatoltak hozzá. Álláspontja szerint felesleges egyoldalúan leveleket küldeni a román kormánynak, hiszen a március 10-én készült petíciójukra sem válaszoltak, így újabbat nem nyújtanak át. A román kormány nem engedheti meg magának, hogy 700 ezer székely véleményét figyelmen kívül hagyja - tette hozzá.

László Lajos, az SZT titkára elmondta, hogy a budapesti Hősök terén lesz a gyülekező vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között. Onnan vonulnak át a román nagykövetséghez, ahol déli 12 órakor kezdődik a rendezvény, összehangolva a háromszéki demonstrációval.

Hangsúlyozta, csak akkor lehet eredményes az akció, ha sokan vesznek részt benne. A vidéki rendezvényeket Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon szervezik. A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz városában, számos kontinensen tartanak szimpátiatüntetést.

A CÖF a vasárnapi demonstráció után petíciót készít, amelyet eljuttatnak a román kormányhoz. Az SZNT kezdeményezésére két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.