2013. október. 20. 08:35 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 20. 08:33 Világ

Lincshangulat egy vonatbaleset után Buenos Airesben, sok a sérült

Átszakított egy ütközőbakot egy vonaton a Buenos Aires-i Once pályaudvaron szombaton. Legalább százan megsérültek, de senki sem súlyosan. A baleset ugyanazon az állomáson történt, ahol tavaly 52-en meghaltak és körülbelül 700-an megsérültek egy hasonló balesetben.

Egyelőre nem tudni, hogy a mozdonyvezető miért nem állította meg időben a szerelvényt. A vonat felszakította az ütközőbakot, majd a peronon egy födém alá szorulva állt meg.

Mind a száz sérültet kórházba vitték, de sokukat nem sokkal később már haza is engedték. Legalább öt ember végtagtörést szenvedett.

Rögtön a baleset után a tömeg dühödten kiabált a vasúti alkalmazottakkal, mert emlékeztek a tavalyi katasztrófára. Az utasok az utcán is kiabáltak, és betörtek több kirakatot. Később rohamrendőrök érkeztek a helyszínre, ők tettek rendet.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.