2013. október. 08. 08:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 08. 08:10 Világ

Hatmillió embernek okozott kárt Kínában a Fitow tájfun

Immár hat halottja és több mint hatmillió károsultja van a Fitow tájfunnak Kelet-Kínában, négy embert még mindig keresnek – jelentette a Csöcsiang tartományi katasztrófaelhárítók központjából a Hszinhua hírügynökség.

A nagy erejű szélvihar és a sok eső eddig már 6,3 millió embernek okozott kárt a tartomány tizenegy városában. A közvetlen anyagi veszteséget 8,37 milliárd jüanra, vagyis átszámítva körülbelül 298 milliárd forintra becsülik.

Kína idei 23. tájfunja körülbelül négyezer épületet döntött romba, utakat, elektromos vezetékeket rongált meg. A tartományban 13 nagy és 39 közepes méretű víztározóban emelkedett a víz szintje a kritikus szint fölé. Az érintett mezőgazdasági területeket és a városokat víz borítja, a közlekedés megbénult.

Korábbi jelentések szerint a Fitow vonatok és repülőgépek tucatjainak indulását akadályozta meg, Csöcsiangban és a szomszédos Fucsienben több mint 700 ezer embert kellett ideiglenesen biztonságos helyre költöztetni.

A tájfun hétfőn hajnalban óránként 151 kilométeres sebességű széllel ért Kína partjaihoz. Azóta északnyugati irányba halad tovább, útját felhőszakadások kísérik.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.