Megjelent a Hernádi Zsolt Mol-vezér elleni körözés az Interpol honlapján.
Hernádi a harmadik magyar |
Az Interpol vörös körözései közül 38-at adtak ki magyar állampolgár ellen, közülük Hernádi Zsolt mellett még két másik magyart keres a nemzetközi szervezet Horvátország kérésére. Egyikük a 62 éves Szeiftné Szigeti Éva, akit gazdasági bűncselekményekkel, illetve könyvelési visszaélésekkel kapcsolatos vádak miatt keresnek. A másik magyar a 34 éves Bondi Róbert, akit többek között bűncselekmények elkövetésére szánt fegyverek szállításával vádolnak. |
Felkerült a lyoni székhelyű nemzetközi rendőrségi szervezet körözési listájára Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.
A leírás szerint az 52 éves, tarjáni születésű Hernádi Zsolt Tamást a horvát hatóságok keresik, a vád pedig vesztegetés.
Az Interpol honlapján Horvátország kérésére szerda délután óta szerepel Hernádi Zsolt a vörös körözési listán.
A vörös körözés a legmagasabb riasztás, amely arra szólítja fel a szervezet tagjait, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a keresett személyt abból a célból, hogy később kiadják annak az államnak, amely a körözést kezdeményezte.
Hernádit a horvát hatóságok azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt fizetett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen az INA olajipari vállalat irányításában.
A Mol visszautasította a vádakat és korábban azt közölte, soha nem vesztegetett meg egyetlen politikust sem, és nem fizetett kenőpénzt azért, hogy megszerezze az INA irányítási jogait. Az INA-üggyel kapcsolatban korrupció miatt tíz év börtönre ítélte Ivo Sanadert egy horvát bíróság egy évvel ezelőtt.
A magyar kormány utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetőit, hogy vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek az INA-ügyben a Molt, illetve a Magyarországot ért sérelmek orvoslására – közölte szerdán a Kormányzati Információs Központ.
A magyar kormány emellett a Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét.