Szíria: Pekingnek tetszik az orosz javaslat
Peking üdvözli és támogatja Moszkva javaslatát Szíria vegyi fegyvereinek átadására és megsemmisítésére, amennyiben ezzel enyhíthető a jelenlegi feszültség és megelőzhető egy esetleges katonai csapás - derült ki a kínai külügyi szóvivő keddi kijelentéseiből.
Hung Lej támogatandónak nevezte a javaslatot, s úgy vélte, a nemzetközi közösségnek pozitívan kell hozzáállnia, ha ezzel fenntartható a béke és a stabilitás Szíriában és a térségben, s elősegíti a politikai rendezést.
A szóvivő kitért arra is, hogy kedden Pekingben látogatást kezd egy ellenzéki csoportosulás, az "Össznemzeti Unió a Párbeszédért". A szerveződés nem a kormány meghívására érkezett a kínai fővárosba, de külügyi illetékesek "mély eszmecserét" készülnek folytatni velük - jegyezte meg Hung.
Kína korábban több alkalommal fogadta ellenzéki szervezetek képviselőit is, miközben Damaszkusz vezető diplomatái szintén több alkalommal megfordultak a kínai fővárosban. Peking állítása szerint nem kötelezte el magát egyik szembenálló fél mellett sem, s következetesen a konfliktus békés, tárgyalásos megoldását szorgalmazza. A korábbi - szíriai kormányt elítélő, szankcionáló - javaslatokat az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszországgal együtt sorra megakadályozta.