2013. augusztus. 14. 23:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 14. 23:04 Világ

Már 278 halottat számlálnak Egyiptomban

Az újabb hivatalos közlés szerint összesen 278 halálos áldozatot követeltek szerdán a Kairóban és Egyiptom több más városában lezajlott összecsapások.

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium szerda késő esti bejelentéséből kitűnt, hogy a halottak száma jóval magasabb, mint azt a hivatalos hatóságok korábban közölték. A minisztérium szóvivője elmondta, hogy a halottak többsége polgári személy. Az Egyiptom-szerte lezajlott összecsapásokban 43 rendőr vesztette életét.

Az egyiptomi hatóságok a nap folyamán erőszakot alkalmazva, ellenőrzésük alá vonták a megbuktatott elnök, Mohamed Murszi híveinek két legfontosabb kairói táborát. Zavargások voltak több más városban, így Alexandriában és Szuezben is.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.