2013. augusztus. 02. 16:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 02. 16:03 Világ

Öt évet kapott a 2011-es robbanás miatt egy volt miniszter Cipruson

Öt év börtönre ítélte egy lárnakai büntetőbíróság az ország volt védelmi miniszterét egy dél-ciprusi haditengerészeti támaszponton két évvel ezelőtt történt robbanássorozat miatt. A robbanásban 13 ember halt meg, és súlyos károk keletkeztek a szigetország legnagyobb villamos erőművében is.

A háromtagú testület pénteken hirdetett ítéletet a 74 éves Kosztasz Papakosztasz ügyében, akit július 9-én egy lárnakai bíróság gondatlanságból elkövetett emberölésben talált vétkesnek, mert nem tett óvintézkedéseket az elkobzott iráni lőszert tartalmazó 80 konténer felrobbanásának megelőzésére.

Papakosztaszt július 9-e óta kórházban ápolják, és nem jelent meg a pénteki ítélethirdetésen.

Egy Iránból Szíriába tartó hajóról 2009-ben foglaltak le lőszereket, amelyeket két éven át tárolták szabálytalanul a Zygi melletti Evangelosz Florakisz támaszponton, de ott 2011. július 11-én hatalmas robbanások voltak. Jelentős anyagi kár keletkezett a támaszponthoz közeli településeken és üdülőhelyeken is. A hatóságok szerint az egyik konténer öngyulladása okozta a katasztrófát.

Andreasz Nikolau tűzoltó parancsnokot, a helyettesét, Pambosz Saralambuszt, valamint a katasztrófavédelmi egység parancsnokát, Andreasz Loizideszt egyenként kétévi börtönbüntetésre ítélte a bíróság halált okozó gondatlanság vádjával.

A másik perbefogott egykori minisztert, Markosz Kiprianut, a külügyi tárca volt vezetőjét a bíróság felmentette.

A robbanássorozat belpolitikai válságot okozott Cipruson, megrendítve az akkor kormányzó baloldali Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja iránti bizalmat. A történtek után Papakosztasz és Kiprianu azonnal lemondott miniszteri tisztségéről.

A katasztrófa után röviddel lefolytatott vizsgálat rámutatott az akkori elnök, Demetrisz Krisztofiasz felelősségére is, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a Szíriával és Iránnal való kapcsolattartás érdekében a szállítmány Cipruson maradjon. Ő azonban elnöki mentelmi joga miatt elkerülte a büntetőjogi felelősségre vonást.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.