2013. július. 26. 06:25 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 26. 05:56 Világ

Egyiptom: nem történt államcsíny az amerikai kormány szerint

Az amerikai kormány szemmel láthatóan arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem minősül államcsínynek Mohamed Murszi egyiptomi elnök eltávolítása a hatalomból – mondták csütörtökön szenátorok és képviselők.

Az amerikai törvények értelmében fel kell függeszteni egy ország támogatását, ha ott államcsínyt hajtanak végre. Kairó fontos partnere Washingtonnak a Közel-Keleten, és az amerikai kormány nem szívesen állítaná le a Kairónak évente juttatott 1,5 milliárd dolláros segítséget.

Az idézett kongresszusi tagokkal William Burns külügyminiszter-helyettes találkozott csütörtökön, zárt ajtók mögött. Közölte, hogy a kormány soha nem fogja puccsnak nevezni az egyiptomi fordulatot. Így nyilatkoztak más kormányzati tisztségviselők is, és azzal indokolták a kormány álláspontját, hogy az egyiptomi hadsereg polgári kormányt és új, demokratikus választásokat akar.

A Pentagon egy nappal korábban jelentette be, hogy az Egyesült Államok elhalasztja négy F-16-os típusú harci repülőgép szállítását Kairónak, tekintettel az "általános helyzetre Egyiptomban". Barack Obama addig visszatartja az F-16-osok szállítását, amíg kormánya felméri a lehetőségeket, és meghallgatja a kongresszus véleményét az Egyiptomnak nyújtott katonai segítségről – mondta George Little, a védelmi minisztérium szóvivője.

A repülőgépek szállításának elhalasztása az első közvetlen washingtoni lépés volt Egyiptommal szemben Murszi eltávolítása óta.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.