2013. július. 18. 14:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 18. 14:30 Világ

Prágában eltüntetnék a hajléktalanokat a tömegközlekedésről

Prága megpróbálja kitessékelni a szabálysértő hajléktalanokat a városi tömegközlekedési eszközökből, ahol gyakran konfliktusok forrásai.

A városi tanács speciális szakértői csoportot alakított, amelyben néhány civil szervezet, a városi rendőrség és a közlekedési vállalat képviselői kaptak helyet. "Közös feladatuk, hogy tegyék biztonságosabbá és tisztábbá a tömegközlekedési eszközöket" - közölte Tomás Hudecek, Prága főpolgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján. 

Hozzátette: a város vezetése ugyanakkor szeretné elérni, hogy a hajléktalanok a rendelkezésükre álló szociális központokban gyakrabban mosakodjanak és cseréljenek ruhát. A polgármester szerint ezt "ösztönző és büntető eszközök" segítségével kívánják elérni.

"Tudjuk, hogy nem lesz olcsó. Abból indulunk azonban ki, hogy társadalompatológiai jelenségről van szó, amelyet már régen meg kellett volna oldani" - jelentette ki Hudecek. 

A most létrehozott speciális csoport rövid időn belül konkrét tervet dolgoz ki, amelyből kiderül, hogy a cél megvalósításához hány városi rendőrre és szociális munkatársra (streetworker) lesz szükség.

A probléma megoldásához vezető első lépésként növelik a tömegközlekedési eszközökön szolgálatot teljesítő rendőrök számát. Ők "megtippelik", hogy ki a tömegközlekedési eszközökön utazgató hajléktalan, majd hívják a szociális munkatársat, aki "kezelésbe" veszi az illetőt. 

"Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a hajléktalanok egyik napról a másikra nem tűnnek el a tömegközlekedési eszközökről. Szakértői vélemények szerint nagy siker lenne, ha számukat a téli időszakra 20-30 százalékkal csökkenteni tudnánk" - fejtette ki a főpolgármester. 

A cseh fővárosnak már vannak kedvező tapasztalatai a hajléktalanok problémáinak megoldásában. Például a legnagyobb prágai temető - az Olsanské hrbitovy - a Nadeje (Remény) nevű civil szervezet közreműködésével munkát ajánlott nekik: hajléktalanok tartják rendbe a temetőt. 

"Kissé tartottunk attól, hogy a felvett emberek nem lesznek megbízhatóak. Munkacsoportokat alakítottunk, amelyek vezetője felelős embereiért. Eddig úgy néz ki, hogy nincsenek különösebb gondok" - nyilatkozta az egy éve útjára indult projekttel kapcsolatban Martin Cerveny, a prágai temetőgondnokság igazgatója.

Az 1,2 millió lakosú Prágában a különféle felmérések szerint mintegy két és fél-négy és fél ezer hajléktalan él.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.