2013. július. 06. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 06. 13:17 Világ

Diákokat öltek meg Nigériában iszlám szélsőségesek

Iszlám szélsőségesek megöltek 29 diákot és egy tanárt egy bentlakásos középiskolában Nigéria északkeleti részén szombat hajnalban.

A támadás Yobe szövetségi állam Mamudo településén történt. A túlélőket égési sérülésekkel és lőfegyverektől származó sebesülésekkel látták el. Szemtanúk beszámolója szerint egyeseket élve elégettek a támadók.

Egy helybeli földműves, aki két fiát vesztette el, kijelentette, hogy további három gyerekét kiveszi az iskolából. Mint mondta, a hatóságok nem védik az iskolákat annak ellenére, hogy több ezer katonát vezényeltek a három, északkeleti szövetségi államba (Adamawa, Borno, Yobe) a rendkívüli állapot májusi kihirdetése óta.

A három államban a rendkívüli állapot bevezetése után a hadsereg nagyszabású offenzívát folytatott az önálló iszlám állam létrehozásáért küzdő Boko Haram szélsőséges szervezet ellen.

A szélsőségesek 2010 óta több tucatnyi iskolát gyújtottak fel. Támadásaik 1600 halálos áldozata között számtalan diák is volt.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.