2013. július. 03. 12:44 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 03. 14:06 Világ

Közel száz nőt erőszakoltak már meg az egyiptomi zavargások során

Csaknem száz, a kairói Tahrír téren és környékén történt szexuális támadásról számolt be szerdán a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet az egyiptomi elnök elleni tüntetések kísérőjelenségeként.

A New York-i székhelyű szervezet június 28-a, vagyis a Mohamed Murszi elnök lemondását követelő tömegtüntetések kezdete óta legalább 91 támadásról értesült a szexuális bűncselekmények ellen küzdő helyi szervezetektől.

Az áldozatok által leírt leggyakrabban előforduló forgatókönyv szerint fiatal férfiak egy csoportja kiválaszt egy nőt, bekeríti, majd megtámadja: letépi a ruháit vagy megerőszakolja. Néhány esetben a földön vonszolják végig az áldozatot, hogy egy "közönségtől" távol eső helyen erőszakoskodjanak vele. 

A HRW jelentése szerint fémlánccal, bottal vagy bútordarabokkal verték meg az áldozatokat, de késeléses esetekről is beszámoltak. Több szerencsétlenül járt nőt is kórházba kellett szállítani.

A közlemény sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormányzat nem törődik az egyáltalán nem új keletű problémával, így a felelősök büntetlenül maradnak. A rendőrség nincs jelen a Tahrír téren, és ez szintén kapóra jön az elkövetők számára. Néhány csoport egyébként hónapok óta próbálja megvédeni a nőket a tüntetések során, és feljegyzik az agresszív támadásokat. 

Az egyiptomi forradalom 2011-es kitörése óta több külföldi újságíróval szemben is követtek el hasonló bűncselekményeket. 2011 novemberében a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet nem javasolta női újságírók Egyiptomba küldését.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.