2013. június. 30. 21:33 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 30. 21:06 Világ

Egyiptomban százezrek követelték az elnök lemondását

Kairóban és vidéken több százezer ember vonult az utcákra vasárnap, és Mohamed Murszi egyiptomi elnök lemondását követelte.

Vasárnap volt az első évfordulója annak, hogy Murszit beiktatták hivatalába. Az alkalomból több vidéki városban is felvonulásokat szerveztek. A tömegben azt kiabálták az elnöknek címezve, hogy távozzon, és hogy a nép a rendszer bukását akarja, mert csak az iszlamistáknak van hasznuk belőle.

Kairóban ismét a Tahrír téren gyűlt össze a legnagyobb tömeg. Ellenzéki politikusok arra kérték az embereket, hogy maradjanak az utcákon, amíg Murszi le nem mond. Tömeg gyülekezett az elnöki palotánál is. A Muzulmán Testvériség nevű szervezet fővárosi központjára gyújtóbombákat dobtak.

Kairótól délre, Bani-Szveif településen összecsaptak az elnök hívei és ellenfelei. Egy ember meghalt, tucatnyian megsebesültek.

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.