2013. június. 11. 17:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 11. 17:17 Világ

Árvíz: elkezdték a kárfelmérést Szlovákiában

Kedden délután gyakorlatilag a Duna egész szlovákiai szakaszán folyamatosan apadt a folyó. Megkezdték az árvízkárok felszámolását: bár pontos számok még nincsenek, a hatóságok szerint a károk mértéke nem különösebben nagy.

Pozsonynál már nincs rendkívüli helyzet, a Dunán kedden a legalacsonyabb fokú árvízvédelmi készültség is hatályát vesztette, a folyó ugyanakkor az újabb eső miatt csak lassan, de folyamatosan apad. A vízszint délután 637 centiméteren állt, ez már csak alig másfélszerese az átlagosnak.

Bősnél, Révkomáromnál és Párkánynál is tovább apadt a Duna, bár a fokozott árvízvédelmi készültség ezeken a településeken kedden délután még érvényben volt.

Egyelőre készültségben marad a hatóságok által mozgósított csaknem ezer tűzoltó is, nagy részük az árvíznél már komolyabb gondot jelentő talajvíz okozta problémák megoldásánál segít. A feltört talajvíz és annak az alacsonyan fekvő épületekből való eltávolítása sok településen, szinte a Duna egész szlovákiai szakaszán gondokat okoz.

A szlovák fővárosban a forgalmi korlátozások nagy részének feloldása után megkezdték az árvízkárok felszámolását, a munka főként az uszadék, az iszap és a szemét eltávolításából, valamint az elárasztott pincékben lévő víz kiszivattyúzásából áll. Ebből a szempontból leginkább Pozsony nyugati városrésze, az árvíz által a várostól egy ideig elzárt Dévény érintett.

Megkezdődtek a kárbecslések is. A hét első két napján már érkezett néhány száz bejelentés, de az első felmérések azt mutatják, hogy bár viszonylag magas a károsultak száma, az egy esetre eső kárösszeg viszonylag alacsony. Ez egybevág a korábbi hatósági közlésekkel, amelyek szerint Pozsonynál nem lesznek jelentősek az árvíz okozta károk, de ezekről központi becslés egyelőre nincs.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.